Räikkönen: Megnyerhetjük az idei bajnokságot

Túltette magát a Monacóban történteken a Lotus istálló finn versenyzője, Kimi Räikkönen, aki továbbra is meg van győződve arról, megnyerheti a világbajnoki címet 2013-ban.


Túltette magát a Monacóban történteken a Lotus istálló finn versenyzője, Kimi Räikkönen, aki továbbra is meg van győződve arról, megnyerheti a világbajnoki címet 2013-ban.

A „Jégember” az ötödik helyen haladt a bő egy héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon, amikor a mclarenes Sergio Pérez megpróbálta megelőzni őt, a két autó viszont összeütközött, Räikkönen pedig defektet kapott.

A finn a kerékcsere után végül fel tudott zárkózni a 10. helyre, ám kétségkívül nem ilyen eredményben bízott.

Räikkönen elmondta, maga mögött hagyta a történteket, és lélekben már a hétvégi Kanadai Nagydíjra összpontosít.

„Senki sem akar pontokat veszíteni egy másik pilóta akciója miatt, de az a verseny már a múlté: Monaco már egy távoli emlék, teljes mértékben készen állok Kanadára” – mondta a 2007-es év legjobbja.

„Volt egy rossz eredményünk, ezt mindenki láthatta. Lehetett volna még ennél is rosszabb, de persze jobb is. Egy pontot szereztünk, szóval legalább visszakaptunk valamit az ötödik hely elvesztése után, ez persze nem nagy vigasz.”

A 33 esztendős versenyző hozzátette, a baleset után, tiszta pályán mutatott tempója a bizonyíték arra, hogy a Lotus autója igencsak versenyképes, így továbbra is esélyük van arra, hogy megnyerjék az idei bajnokságot.

„Az autó jónak tűnt az időmérőn és a versenyen is, ami pozitívum, hiszen egy újabb pályán – egy igencsak nehéz pályán – volt olyan autónk, amilyet szerettünk volna.”

„Olykor az egykörös tempó hiányzik még, de a versenytempó ismét remek volt: ezt viszont nem lehet megmutatni akkor, ha be vagyok szorulva egy másik autó mögé, mint ahogy láthattuk Monacóban.”

„Bizonyos tekintetben az, hogy sikerült visszakapaszkodnom a tizedik helyre, még frusztrálóbbá teszi az egészet, mert amikor tiszta pályán autózhattunk a kerékcsere után, akkor láthattuk először, mennyire gyors is az autó.”

„Területet veszítettünk Monacóban az éllovasokkal szemben, de még nincs vége. Még nagyon korán van, csak 21 pont a hátrányom, ami ledolgozható. Pláne, ha Sebastiannak [Vettel] is lesz egy rosszabb hétvégéje.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!