Räikkönen: Most már legalább hisznek bennünk - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Most már legalább hisznek bennünk

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője nem volt elégedett a Maláj Nagydíjon elért eredményével, habár tisztában van vele, hogy a körülményekből a maximumot hozták ki.


Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője nem volt elégedett a Maláj Nagydíjon elért eredményével, habár tisztában van vele, hogy a körülményekből a maximumot hozták ki.

Nem mondhatja szerencsésnek magát a finn a Maláj Nagydíjat követően: az esős időmérő edzésen Räikkönennek nem volt ideje gyorskört teljesíteni, így csak a tizenegyedik pozícióból vághatott neki a futamnak, ahol már az első körökben defekt miatt a bokszba kellett hajtania. A Ferrari-versenyző így a mezőny végéről zárkózott fel, majd végül egészen a negyedik pozícióig verekedte fel magát.

Az olaszok világbajnoka elmondta, nem elégedett a Maláj Nagydíj alakulásával, hiszen a defekt nem csak időveszteséggel járt számára, de az autója is megsérült.

„Elég rossz hétvégénk volt, néhány dolog elromlott” – kezdte Räikkönen. „A defektem miatt megsérült a padlólemez is, szóval úgy gondolom, hogy a lehetőségekből a maximumot hoztuk ki.”

A finn mindazonáltal örül a csapat eredményének, és bízik benne, hogy a Ferrari javuló tendenciája tovább folytatódik.

„Az eredmény természetesen jó Sebastian és a csapat számára. Ha megnézzük, hol álltunk az elmúlt években, akkor látjuk, hogy a csapat fantasztikus munkát végzett. Ha valaki eddig nem hitt bennünk, akkor talán majd most.”

A csapatfőnök Maurizio Arrivabene elmondta, rendkívül büszke a Ferrari versenyzőire, hiszen mindketten remek munkát végeztek.

„Seb fantasztikus munkát végzett, akárcsak Kimi, ha belegondolunk, honnan jött fel. Egyszerűen tökéletes volt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!