Räikkönen: Nagyon sajnálom, hogy így alakult - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Nagyon sajnálom, hogy így alakult

HIRDETÉS

A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen elárulta, nagyon csalódott amiatt, hogy nem vehet részt a 2013-as szezon utolsó két versenyén. A finn szerint most a gyors felépülés az elsődleges számára.



A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen elárulta, nagyon csalódott amiatt, hogy nem vehet részt a 2013-as szezon utolsó két versenyén.

A finn versenyző menedzsmentje hétvégén jelentette be, hogy csütörtöki műtéte miatt Räikkönen nem áll rajthoz sem Amerikában, sem Brazíliában, ezzel tulajdonképpen véget ért számára az idei Forma-1-es szezon.

A „Jégember” becenevet viselő pilótát komoly hátfájdalmak gyötrik, melyek még egy 2001-es franciaországi tesztbalesetre vezethetők vissza.

Räikkönen elmondta, sajnálja, hogy nem lehet ott a bajnokság utolsó két futamán.

„Csalódott vagyok, hogy nem állhatok rajthoz a szezon utolsó két versenyén, és így nem tudom sorozatban másodszor is megszerezni a harmadik helyet a bajnoki összetettben, és nem tudom segíteni csapatomat, a Lotust” – nyilatkozta a 2007-es év világbajnoka a Turun Sanomat című finn lapnak.

„Örömmel döntöttem volna másképp, de egyszerűen túl nagy fájdalmak gyötörnek. Még csak gondolni sem tudok arra, hogy autóba üljek.”

„A legjobb megoldás az azonnali műtét, ezzel gyorsan megszüntethető a probléma. Ráadásul ezzel garantálható az is, hogy teljesen rendbe jövök a következő szezonra.”

Räikkönent a Szingapúri Nagydíj óta gyötrik ismét komoly hátfájdalmak, így mostanra elkerülhetetlenné vált az azonnali műtét. A 34 esztendős finn csütörtökön fekszik kés alá, ezt követően négy hétig kell majd pihennie.

Hirdetés

„Időnként jelentkeznek ezek a tünetek Kimi hátával kapcsolatban” – fogalmazott a finn pilóta menedzsere, Steve Robertson.

„Mostanra olyan intenzív lett a dolog, hogy fájdalomcsillapítók nélkül már aludni sem tudott.”

„Természetesen nagyon kiábrándító, hogy így ér véget az elmúlt két évben igencsak sikeres kapcsolat a Lotusszal. Viszont már nem szabad több időt elpazarolni, az a legfontosabb, hogy összerakjuk a kirakó darabkáit, és jövőre teljesen egészségesen, a lehető legjobb kondícióban térhessen vissza a versenypályára.”

A Lotus egyelőre még nem döntött arról, ki veszi át Räikkönen helyét a szezon utolsó versenyein. A hírek szerint Davide Valsecchi tartalékversenyző a legesélyesebb, a gárda tájékoztatása szerint hamarosan bejelentik, miképp döntöttek.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!