Raikkönen nem adja át helyét Alonsónak a Ferrarinál - F1VILÁG.HU

Raikkönen nem adja át helyét Alonsónak a Ferrarinál

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen ismét cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint már a jövő évben átadhatja helyét Fernando Alonsónak, ugyanis már most tudja, hogy az év végén befejezi versenyzői pályafutását a királykategóriában.

Kimi Raikkönen ismét cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint már a jövő évben átadhatja helyét Fernando Alonsónak, ugyanis már most tudja, hogy az év végén befejezi versenyzői pályafutását a királykategóriában.

A héten ismét felreppent a hír, miszerint Fernando Alonso már a jövő évben csatlakozhat a Ferrarihoz, ahol a pályafutását befejező Kimi Raikkönen helyét veheti át a 2009-es idényben.

Mivel Felipe Massát egészen a 2010-es szezon végéig érvényes szerződés köt a Ferrarihoz, egyesek arról kezdtek el beszélni, hogy a 28 éves Raikkönen – aki egyébként már többször célzott a visszavonulásra – már a jövő évben átadhatja helyét a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak.

Azonban maga az érintett a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában cáfolta, hogy kihátrálna a jövő év végéig szóló szerződéséből, és idő előtt átadná helyét utódjának.

“Életemben soha nem szegtem szerződést, és most sem fogok. A 2009-es idényben is a Ferrari alkalmazásában maradok, és az olaszok színeiben versenyzek majd a Forma-1-ben” – mondta Raikkönen a pályafutását kiskora óta nyomon követő finn újságírónak, Heikki Kultának.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!