Räikkönen nem aggódik az új szabályok miatt

Kimi Räikkönennek kétségei vannak afelől, hogy az új szabályok valóban különbséget eredményeznek-e a versenyzők számára az idei évben a Forma-1-ben.


Kimi Räikkönennek kétségei vannak afelől, hogy az új szabályok valóban különbséget eredményeznek-e a versenyzők számára az idei évben a Forma-1-ben.

A motorsport királykategóriája talán minden eddiginél drámaibb technikai szabálymódosításon megy keresztül, hiszen jönnek az új V6-os turbómotorok az eddiginél is erősebb energia-visszanyerő rendszerrel.

Sokan azt gondolják, hogy a versenyzőknek ismét meg kell tanulniuk vezetni ezeket az autókat, hiszen azok teljesen másképpen fognak viselkedni, mint korábban. Räikkönen azonban úgy véli, nem lesz akkora a változás, mint azt egyesek gondolják.

„Az az érzésem, hogy nem lesz annyira más, mint azt az emberek gondolják” – mondta a finn pilóta, aki az idei évben Fernando Alonso csapattársaként, a Ferrari alakulatát erősíti majd.

„Azonban nem kizárt, hogy tévedek ez ügyben. Remélhetőleg egyszerű lesz a váltás. Természetesen a technikai szakemberek dolga nem könnyű, akik az új motorokat és váltókat készítik, de a versenyzők számára nem lesz olyan éles a változás.”

„Bizonyára lesznek új gombok, és néhány új dolog, amit követnünk kell, de várjuk ki és lássuk meg, mennyire lesz egyszerű avagy sem.”

Ami pedig a szezon utolsó versenyén megszerezhető dupla pontokat illeti, Räikkönen így fogalmazott: „Mindenki számára azonos. Bizonyára segíthet egyeseknek, vagy mások ellen, és azoknak, akiknek segíteni fog, szeretni fogják.”

„Nekem mindegy. Ez egy szabály, tetszik, vagy sem, nem fog változni.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!