Raikkönen nem akar belefutni egy buta szerződésbe - F1VILÁG.HU

Raikkönen nem akar belefutni egy buta szerződésbe

HIRDETÉS

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét megkapta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket a versenyhétvége előkészületi napján Brazíliában, azonban az újságíróknak elmondta, hogy egyelőre kivár, mérlegeli lehetőségeit, és higgadtan, megfontoltan fog dönteni jövőjéről.

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét megkapta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket a versenyhétvége előkészületi napján Brazíliában, azonban az újságíróknak elmondta, hogy egyelőre kivár, mérlegeli lehetőségeit, és higgadtan, megfontoltan fog dönteni jövőjéről.

Azt követően, hogy a Ferrari két héttel ezelőtt bejelentette, hogy Fernando Alonso lesz Felipe Massa csapattársa a következő idényben, Raikkönen számára egyértelművé vált, hogy nincs csapata 2010-re.

Bár az elmúlt hetekben egykori munkaadójával, a McLarennel, majd a Toyotával is szóba hozták, maga az érintett kijelentette, hogy egyelőre még nem döntött jövőjéről, sőt mi több, azt sem tudja, hogy egyáltalán folytatni akarja-e pályafutását a Forma-1-ben.

“Természetesen maradhatok, ha akarok, de nincs értelme belemenni egy buta szerződésbe, így egyelőre várok, és megnézem, mi a legjobb lehetőség számomra” – mondta Raikkönen, aki ismét hangsúlyozta, hogy csak olyan csapatok jöhetnek szóba nála, melyekkel harcba tud szállni a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért.

“Ha maradok a Forma-1-ben, csakis egy olyan csapattal vagyok hajlandó maradni, mellyel lehetőségem lesz győzelmet aratni a következő idényben, és azt kell mondanom, hogy ezt nem sok csapat mondhatja el magáról.”

“Vagyis bármelyik csapat elmondhatja, de meg kell bizonyosodnod arról, hogy hihetsz-e neki. Egy biztos, az új csapatok nem fognak tudni harcba szállni a világbajnoki címért.”

Ami pedig a hétvégi versenyt és az elvárásokat illeti, Raikkönen a következőket mondta szűkszavúan: “Mint mindig, most is a lehető legjobb tudásunkat próbáljuk nyújtani, és majd meglátjuk, mi fog történni.”

A Ferrari minden erejével azon van, hogy maga mögött tartsa a McLarent, és megszerezze a konstruktőri harmadik helyet, ami nem lesz egyszerű, hiszen a wokingiak előnyben vannak fejlesztéseik miatt, és mindössze két pont a lemaradásuk.

“Legközelebbi riválisunk jobb autóval rendelkezik, de néhány versenyen így is sikerült több pontot szereznünk, mint nekik. Nem tudom, mire számítsak, majd meglátjuk, hogy mi fog történni vasárnap” – tette hozzá Raikkönen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!