Räikkönen nem akarja otthagyni a Lotust

Elégedett jelenlegi csapatával, a Lotusszal, így nem gondolkodik a távozáson a 2007-es év Forma-1-es világbajnoka, Kimi Räikkönen.


Elégedett jelenlegi csapatával, a Lotusszal, így nem gondolkodik a távozáson a 2007-es év Forma-1-es világbajnoka, Kimi Räikkönen.

Miután a Ferrari alakulata továbbra sem döntött arról, ki lesz Fernando Alonso csapattársa a következő évadban, a legvadabb pletykák szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a maranellói gárda egykori versenyzője, Kimi Räikkönen tér vissza Olaszországba.

A finn pilóta azonban – egyelőre legalábbis – nem gondolkodik a távozáson, elmondása szerint ugyanis kiválóan érzi magát a Lotusnál, ráadásul a világbajnoki címre is esélyes még.

„Jó kapcsolatot ápolok a csapattal… az emberek 100 százalékig nyomják itt, ez egy igazi versenycsapat kevés politikával” – mondta Räikkönen szerdán a Reutersnek.

„Jól akarnak teljesíteni a versenyeken, ez pedig már eleve egy jó kiindulópont. Élvezem a közös munkát, nagyon jó itt, elégedett vagyok, de persze soha nem tudni, mit hoz a jövő. Jelenleg viszont teljesen elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok állnak.”

A „Jégember” optimistán várja a hétvégi Szingapúri Nagydíjat is, elmondása szerint ugyanis a Lotus E20-as versenygépei jók lehetnek a szűk utcai pályán.

„Elég nagy a forróság itt, na és persze a páratartalom is magas. Emellett este is egy kicsit más versenyezni, mint normál viszonyok között. Kihívást jelent a pálya, de remélhetőleg jók leszünk majd.”

„Ez egy utcai pálya, szóval mindig nehezebb kihozni belőle a legtöbbet, hiszen, ha egy kis hibát elkövetsz, akkor nagy eséllyel a falban végzed. Egy szokványos versenypályán azért vannak bukóterek.”

Räikkönen hátránya jelenleg 38 pont az élen álló Fernando Alonsóval szemben, így még esélye van arra, hogy megnyerje a bajnokságot. A Lotus versenyzője persze tudja, könnyebb dolga lenne, ha versenyeket tudna nyerni.

„Úgy a legkönnyebb megnyerni a bajnokságot, ha futamgyőzelmeket aratunk, de eddig sajnos még nem sikerült nyernem idén. Viszont elég közel kerültünk már ehhez, legalább az esélyünk megvolt rá… nem követtünk el egetverő hibákat.”

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier is optimista az enstone-i gárda hétvégi esélyeit illetően.

„Semmi okunk azt gondolni, hogy a dobogó nem lesz elérhető közelségben” – fogalmazott a francia.

„Idén elég versenyképesek voltunk a kanyargós pályákon, és a szingapúri aszfaltcsík karakterisztikájában olyan, mint a monacói vagy a valenciai. Kimi mindig gyors volt Szingapúrban, még ha a versenyeken nem is nagyon volt szerencséje.”

„Lesz néhány újításunk erre a hétvégére, ezek pedig javíthatnak a teljesítményünkön.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!