Räikkönen nem tud magyarázatot adni a küszködésre

A 2007-es év legjobbja, Kimi Räikkönen nem tud magyarázatot adni arra, miért nem tud következetes teljesítményt nyújtani a Ferrari idei versenyautójával.


A 2007-es év legjobbja, Kimi Räikkönen nem tud magyarázatot adni arra, miért nem tud következetes teljesítményt nyújtani a Ferrari idei versenyautójával.

A finn versenyző a bajnokság eddig eltelt részében kiábrándítóan szerepelt, csapattársához, Fernando Alonsóhoz is viszonyítva.

A Kanadai Nagydíj időmérő edzésének első etapjában Räikkönen még tartani tudta a lépést a spanyollal, végül azonban 4 tizedmásodperces hátránnyal zárt.

A vasárnapi futam első felében is képes volt tartani Alonso tempóját, mire azonban meglengették a kockás zászlót, hátránya már 40 másodperc lett, a hajtűben pedig meg is pördült egyszer.

Räikkönen elárulta, az autó viselkedése körről-körre változik, emiatt pedig egyszerűen képtelen következetesen teljesíteni.

„Nagyon nehéz megérteni, hogy mi folyik itt” – mondta a „Jégember”, amikor az AUTOSPORT című angol szaklap munkatársa arról faggatta, a verseny során változott-e autójának egyensúlya.

„Úgy tűnik, változik. Az egyik körben még nagyon nehéz vezetni, aztán bizonyos okokból kifolyólag néhány körrel később már olyan, mintha sokkal jobban működnének a gumik.”

„Nem tudom megmagyarázni, máskülönben tudnánk az okát. A verseny végére úgy tűnt, megint minden rendben. Szóval meg kell vizsgálnunk a dolgokat.”

„Van potenciál az autóban és a csomagban. Egyszerűen csak ki kell derítenünk, mit tudunk tenni annak érdekében, hogy minden egyes körben kihozzuk belőle a legtöbbet.”

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!