Raikkönen nem tudja, mi lehet a probléma

Kimi Raikkönen bevallotta, hogy csalódott az elmúlt futamokon történtek miatt, és nem tud magyarázatot adni borzalmasan gyenge szereplésére, ami miatt már csak matematikai esélye van a címvédésre.

Kimi Raikkönen bevallotta, hogy csalódott az elmúlt futamokon történtek miatt, és nem tud magyarázatot adni borzalmasan gyenge szereplésére, ami miatt már csak matematikai esélye van a címvédésre.

A Ferrari versenyzője zsinórban negyedik olyan futamát teljesítette, ahol egyetlen pontot sem szerzett, ugyanis a hétvégi Szingapúri Nagydíjon is kiesett az utolsó pillanatokban.

“Nehéz erre szavakat találni: teljesen mindegy, hogy éjszaka vagy nappal vannak a versenyek, az idei nem az én évem” – mondta Raikkönen a Ferrari hivatalos weboldalán.

“Nekicsaptam autómat a falnak Szingapúrban, pedig már csak néhány kör volt hátra. Igaz, hogy nem a győzelemért versenyeztem, de értékes pontokat szerezhettem volna a csapatnak, és végül ugyanúgy végződött a futam, mint Spában.”

“Úgy tűnik, minél jobban dolgozunk azon, hogy javítsunk a helyzeten, annál kevésbé érünk el sikereket. Jelenleg csakis abban bízom, hogy lesz végre egy olyan hétvége, mikor minden úgy alakul, ahogy azt szereznénk.”

“Ismét jó volt a sebességünk Szingapúrban, de nem akkor, mikor arra igazán szükségünk lett volna. A leggyorsabb körök mit sem érnek, ha nem tudod úgy kombinálni azokkal a szituációkkal, mikor azok igazán számítanának.”

“Természetesen nagyon szomorú vagyok a helyzet miatt. Nem tudok magyarázatot adni erre a sötét periódusra, és a múlton már nem tudok változtatni. Előre kell tekintetünk az utolsó három versenyre.”

Mindezek ellenére Raikkönen, aki a hátvéd szerepét fogja betölteni a szezon hátralévő részében, úgy gondolja, csaparának mindene megvan ahhoz, hogy győzelmeket arasson az utolsó versenyeken.

“Nagyon sajnálom a csapatot, mert kiváló munkát végzett, és mindent megtett azért, hogy jobbá tegye az F2008-as modellt” – magyarázta a finn pilóta.

“Sajnálom, hogy elvesztettem azokat a pontokat. Azonban mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy harcba szállhassunk a győzelmekért az utolsó versenyeken. Bízom benne, hogy végre lesz egy sima hétvégém, péntektől vasárnap estéig.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!