Raikkönen: Nincs pánik a Ferrarinál

Kimi Raikkönen biztos benne, hogy a Ferrari hamar maga mögött hagyja a brit futamot, és már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon visszavág az elszenvedett vereségért.

Kimi Raikkönen biztos benne, hogy a Ferrari hamar maga mögött hagyja a brit futamot, és már a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon visszavág az elszenvedett vereségért.

A Ferrari győzelmi esélyei már az első kiállás alkalmával elúsztak a Brit Nagydíjon, mikor a csapat – hibásan – úgy döntött, hogy a használt intermediate abroncsokon küldi vissza versenyzőit a pályára.

Ez a taktika működött is volna, ha nem kezd el esni az eső nem sokkal a kiállást követően. Az időjárás azonban rosszabbra fordult, és a kopott gumikon egyszerűen esélyük sem volt a versenyzőknek tartani a lépést a körülöttük lévőkkel, miközben Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott hazai közönsége legnagyobb örömére.

Bár a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo felszólította csapatát, hogy mielőbb vessen véget a buta hibáknak, ha harcban akar maradni a bajnoki címért folytatott küzdelemben a szezon hátralévő részében, Raikkönen szerint nem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek gondolják.

“Az öt pont, illetve az a tény, hogy Felipével és Lewisszal karöltve vezetem a bajnokságot, elégedettségre ad okot” – mondta Raikkönen, aki a negyedik helyen végzett Silverstone-ban. “Annak ellenére, hogy az elmúlt négy versenyen minden rossz megtörtént, ami megtörténhetett, remek helyen állok, ami még nagyobb önbizalmat ad nekem.”

“Már a következő versenyre koncentrálunk, és nincs pánik a csapaton belül. Tudjuk, hogy győztes autónk van: már csak egy problémamentes hétvégére van szükségünk.”

“Ezen a héten Hockenheimben tesztelünk. Ez lesz az első versenyem ezen a pályán a Ferrari színeiben, ami tartogat számomra néhány újdonságot. Azt gondolom, hogy versenyképesek leszünk, mert az F2008-as minden pályán jól teljesít. Biztos vagyok benne, hogy visszavágunk a vereségért” – tette hozzá Raikkönen.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!