Fotó: Scuderia Ferrari
Hírek

Räikkönen örül, hogy végre előzni is tudott

Idei negyedik dobogós eredményét szerezte a Forma-1-es Francia Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen.

A finn nem remekelt a szombati időmérőn, hiszen csak a 6. rajthelyet csípte el, a futamon azonban profitálni tudott csapattársa, Sebastian Vettel, valamint Valtteri Bottas balesetéből.

Räikkönen jó tempót diktált a versenyen, és végül Lewis Hamilton, valamint Max Verstappen mögött a 3. helyen ért célba.

A Ferrari versenyzője a leintés után azt mondta, remekül érezte magát, és nagyon örül annak, hogy jó tempóval tudtak előrukkolni.

„A rajtnál két pozíciót veszítettünk – belül voltam, és aztán megtörtént a baleset az első kanyarban, a helyzet pedig elég kusza volt” – mondta a 2007-es év bajnoka.

„Próbáltam kimaradni a bajból, de a pálya rossz oldalát választottam. De aztán képes voltam felzárkózni. Jól éreztem magam az autóban, főleg azután, hogy megejtettük a kerékcserét, és feltettük a szuperlágy gumikat.”

„Jó tempónk volt a verseny egésze során. Úgy döntöttünk, hogy egy nagyon hosszú etapot teljesítünk az első garnitúrával, amik igazán jól bírták, csak az etap vége felé kezdett egy kicsit nehézzé válni a helyzet.”

„Aztán az új gumikkal az autó újra nagyon jó volt, képes voltam versenyezni, és megelőzni másokat. Sokkal élvezetesebb volt, mint a legutóbbi két verseny.”

Szólj hozzá!