Räikkönen rosszul időzítette gyorsaságát - F1VILÁG.HU

Räikkönen rosszul időzítette gyorsaságát

HIRDETÉS

A Lotus versenyhétvégéje eddig kifejezetten jól alakul Magyarországon, hiszen egy második és egy ötödik rajtkockát szereztek szombaton. Utóbbi tulajdonosa, Kimi Räikkönen azonban nem titkolta, jobb eredményre számított.

„Kétségtelen, hogy így sem volt rossz a teljesítményünk a kvalifikáción, de az némi csalódást okoz, hogy nem voltam gyorsabb, amikor igazán számított volna”- kezdte Räikkönen.

„Az autó jónak tűnik, de az időmérőn nem tudtam összerakni a megfelelő kört a kellő időben. Meglátjuk, mit tudunk majd kihozni a holnapi napból”- zárta a szűkszavú finn.

A Lotus istálló másik pilótája, Romain Grosjean a második rajtkockát szerezte meg, és a csapat operációs igazgatója, Alain Permane nem tagadta, Räikkönentől is többet várták. „Szívesebben látnánk Kimit is előrébb, főleg úgy, hogy a Q2-ben jobb köridőt futott, mint a Q3-ban. Összességében azonban így is kiváló hétvégénk van eddig, remélhetőleg ez holnap is folytatódik majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!