Raikkönen saját magát hibáztatja

Kimi Raikkönen csak magát hibáztathatja, hogy nem került az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint hibázott utolsó gyorskörén, azért nem tudott javítani legjobb idején.

Kimi Raikkönen csak magát hibáztathatja, hogy nem került az első sorba a mai időmérő edzésen, ugyanis elmondása szerint hibázott utolsó gyorskörén, azért nem tudott javítani legjobb idején.

A pénteki szabadedzések után még azt gondolhattuk, hogy Kimi Raikkönen lesz Felipe Massa legnagyobb ellenfele, ám a mai időmérő edzésen a McLaren világbajnoki esélyese, Lewis Hamilton kiütötte a nyeregből Raikkönent, aki csak a második sorból rajtolhat a holnapi versenyen.

A finn pilóta azonban nem csalódott, mert úgy érzi, a Ferrarinak sikerült fejlődést elérnie.

“Voltak nehéz pillanataink, de mindvégig keményen dolgoztunk, hogy javulást tudjunk elérni” – mondta Raikkönen. “Most úgy tűnik, hogy jobbak vagyunk. Az első kanyarban sok időt vesztettem, de az én hibám volt, nem is keresek kifogásokat.”

Bár a holnapi időjárásról csak találgatni lehet, Raikkönen elmondta, számára teljesen mindegy, hogy lesz-e eső a versenyen, mert úgy gondolja, bármilyen is legyen az idő, a Ferrari erős lesz.

“Úgy gondolom, hogy jó az autónk. Nem volt tökéletes a gyorsköröm, de szerintem a holnapi verseny más lesz. Természetesen sokkal komplikáltabb lesz a helyzet mindenkinek, ha esni fog az eső, nyilván érdekesebb is lesz a futam, de majd meglátjuk, mit hoz a holnap. Én magabiztos vagyok” – tette hozzá.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!