Räikkönen: Semmi nem történt a versenyen

Fotó: Scuderia Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari finn pilótája kissé monotonnak találta monacói futamát. A negyedik pozícióból rajtolt, és a negyedik helyen intették le.

Räikkönennek nem volt lehetősége arra, hogy előzni tudjon a verseny során.

„Tulajdonképpen semmi nem történt a versenyen, eléggé unalmas volt. Annyit tudtunk tenni, hogy követtük azt, aki éppen előttünk volt. A tempót pedig az diktálta, de ezen a pályán nem nagyon lehet ezen változtatni.” – mondta a 2007-es világbajnok, aki úgy véli, sansztalan volt, hogy az előtte haladó Lewis Hamiltonhoz közel kerüljön.

„Esélyem sem volt, hogy támadjam. Mindent megpróbáltunk, de szerintem ez mindenkire igaz volt.”

Räikkönen kissé csalódottan összegezte a hétvégét.

„Minden versenyből megpróbálunk tanulni, ez most sincs másképp.”

 

Kapcsolódó cikkek

Räikkönen elárulta, mi fogott ki rajta Kínában

Az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondja, csak azért nem tudott a top 6 mögött végezni a vasárnapi Kínai Nagydíjon, mert problémái voltak az első abroncsok hőmérsékletével a futam második felében.

Bottasé a pole, a Ferrari esélytelen volt az időmérőn!

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Kínai Nagydíjon. A finn 23 ezreddel bizonyult jobbnak csapattársánál, Lewis Hamiltonnál, a Ferrarinak esélye sem volt a Mercedes ellen, a második sor az olaszoké.

Friss hírek