Raikkönen szerint az idei az eddigi legjobb Ferrari - F1VILÁG.HU

Raikkönen szerint az idei az eddigi legjobb Ferrari

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen teljes mértékben elégedett a Ferrari vadonatúj versenygépével, mellyel fantasztikusan teljesített az e heti teszteknek helyet adó Bahreinben, ahol elmondása szerint, ha akart volna, még gyorsabb is lehetett volna.

A világbajnoki címvédő, Kimi Raikkönen teljes mértékben elégedett a Ferrari vadonatúj versenygépével, mellyel fantasztikusan teljesített az e heti teszteknek helyet adó Bahreinben, ahol elmondása szerint, ha akart volna, még gyorsabb is lehetett volna.

A finn pilóta szó szerint szárnyalt Bahreinben, ahol több mint két teljes másodperccel futott jobb időket a tavalyi pole pozíciónál, miközben a Ferrari tovább javított az F2008-es modell teljesítményén.

A Ferrari egy teljes nagydíj-szimulációt hajtott végre a tesztek utolsó napján, beleértve az időmérő edzés három etapját, és a versenyt.

Raikkönen a háromnapos tesztprogram után elégedetten nyilatkozott, és elmondta, az új autó mind az időmérő-, mind pedig a versenybeállításokkal fantasztikus. A finn pilóta azt is elhintette, ha akart volna, még ennél is gyorsabb lehetett volna.

“Nagyon egyenletesek vagyunk” – mondta Raikkönen a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában a tesztprogram után. “Egy olyan autót vezetni, mint az F2008, fantasztikus. Már most nagyon gyors.”

“A legérdekesebb viszont az, hogy az autó sebessége mind verseny-, mind pedig az időmérő szimuláció alatt ugyanolyan marad. Ráadásul mindkét szituációban nagyon kíméletes a gumikkal, egyáltalán nem teszi tönkre őket.”

“Mindez azért lehet, mert az autó egyensúlya kiváló: a tapadás tökéletes. Más szóval, a csomag harmonikusan működik. Biztos vagyok benne, hogy a következő háromnapos tesztprogram is ezt bizonyítja majd.”

“Egyre gyorsabb és gyorsabb voltam, és tudom, hogy könnyedén tovább javíthattam volna a köridőimen, mert az autó fantasztikus, és a csapat mindent precízen megtervezett. Leginkább pedig annak örülök, hogy tudatosan fejlődünk, és nem csak a véletlennek köszönhetjük azt, hogy most ilyen jó helyzetben vagyunk” – tette hozzá Raikkönen.

A finn pilóta azonban nem kívánt előzetes jóslatokba bocsátkozni, és arra a kérdésre, hogy véleménye szerint hol áll a Ferrari riválisaihoz képest a következőket felelt: “Nos, ezt nem tudhatjuk. Ez csak az első versenyen derül ki.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!