Raikkönen szerint Hamilton is kerül még bajba

Kimi Raikkönen biztos benne, hogy a bajnokság élén álló Lewis Hamilton az idei évben még kerül nehéz helyzetbe, és ha kihasználja a brit újonc gyengélkedését, könnyedén felzárkózhat a tabellán.

Kimi Raikkönen biztos benne, hogy a bajnokság élén álló Lewis Hamilton az idei évben még kerül nehéz helyzetbe, és ha kihasználja a brit újonc gyengélkedését, könnyedén felzárkózhat a tabellán.

A Ferrari finn versenyzője jelenleg 21 ponttal van lemaradva az élen álló Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben, kiesett Spanyolországban, gyengén szerepelt Monacóban, és csak az ötödik helyet szerezte meg a múlt héten Montrealban.

Raikkönen azonban nem aggódik, ugyanis biztos benne, hogy a fergeteges rajtot követően kerül még majd nehéz helyzetbe Hamilton az idei esztendőben.

“Nincs meg a megfelelő csomagunk ahhoz, hogy harcba szállhassunk ellenfeleinkkel, de minden eddiginél keményebben dolgozunk, mert Indianapolisban jól szeretnénk szerepelni. Mindent beleadunk” – mondta Raikkönen. “A múlt heti verseny hektikus volt, több alkalommal is bejött a pályára a biztonsági autó. Rögtön a rajtnál nekiértem Felipe hátsó szárnyának, és onnantól kezdve nem volt 100 százalékos az autóm irányíthatósága.”

“Kubica balesetét követően a BMW-ről leszakadt alkatrészek beragadtak az első szárnyam lemezei közé, így rengeteg leszorító erőt vesztettem. Aztán a fékem is kezdte megadni magát, és nem tudtam, mikor működik, mikor nem. Végül nagyon örülök neki, hogy pontokat gyűjtöttem, miközben Fernandónak és Felipének problémái voltak, így sikerült csökkentenem a lemaradásom velük szemben.”

“Jelenleg 21 ponttal vagyok lemaradva a listavezető Hamilton mögött, azonban biztos vagyok benne, hogy neki is lesznek nehéz versenyei, mikor szenvedni fog” – folytatta Raikkönen, aki bevallotta, nem tudja, mit várjon az Amerikai Nagydíjtól.

“Az elmúlt három verseny nem úgy alakult számomra, ahogy arra számítottam. Mindent megteszünk, hogy visszatérjünk arra a szintre, ahol az első három versenyen voltunk. Győzni akarok, mert az sokat segítene nekem. Nem is tudom, mit várjak a hétvégi futamtól. Szeretem a pályát, és a Ferrari mindig jól szerepel Indianapolisban. A célegyenesben elengedhetetlen az autó gyorsasága, azonban eközben a belső szekció igen lassú, és nagy leszorító erőt igényel. Viszont szinte csak a célegyenes végén van lehetőség az előzésre. A megfelelő kompromisszum megtalálása a legnehezebb feladat, ám akinek az sikerül, nyert ügye van.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!