Hírek

Räikkönen: A sz*r rajt a gyenge eredmény oka

A rendkívül gyengére sikerült első pár kanyar megpecsételte Kimi Räikkönen sorsát a vasárnapi Bahreini Nagydíjon – a finn csak a 4. helyen ért célba, jócskán lemaradva a versenyt megnyerő csapattárstól, Sebastian Vetteltől.

Räikkönen már az időmérőn sem remekelt, 3 tizedmásodperccel lassabb volt Vettelnél szombaton, a vasárnapi verseny rajtja után pedig az 5. helyről a 7. pozícióba csúszott vissza.

A korábbi világbajnok végül felküzdötte magát a 4. helyre, ám természetesen egyáltalán nem elégedett a bahreini eredménnyel.

„Azt gondolom, az autó meglehetősen jól működött, és, hogy őszinte legyek, erre is számítottam. Szóval nincs okom a panaszra ezen a téren” – mondta Räikkönen a verseny után.

„A rajtom viszont nagyon sz*rul sikerül, és aztán az első pár kanyar is borzasztó volt. Nyilvánvaló, hogy eztán már a felzárkózásról szólt a játék…”

„Sok jó dolog történt, de kétségtelen, hogy a végeredmény kiábrándító, legalábbis számomra. Összességében jobbak az érzéseim az autóval kapcsolatban, és úgy gondolom, hogy tudok gyors lenni vele, de nyilvánvaló, hogy a rajt nem segített.”

Räikkönen kifejtette, azzal sem volt szerencséje, hogy a biztonsági autós fázis miatt Felipe Massa mögé került.

„Viszonylag könnyedén megelőztem Massát, és aztán kicsit balszerencsém volt a biztonsági autóval, és ismét buktam egy helyet vele szemben. Aztán próbáltam újra elmenni mellette, és nyilván akkor már elég nagy volt a lemaradásom.”

„A pálya bizonyos részein Massa nagyon gyorsnak tűnt, és már elsőre is trükkös volt az előzés vele szemben. Másodszor viszont nehezebbnek éreztem.”

„Végül el tudtam menni mellette, de sokáig tartott – a Williams általában nagyon gyors az egyenesekben.”

A versenyen történteket összefoglalva Räikkönen hozzátette: „Az első kör nem volt ideális, és aztán a safety car sem… Balszerencsésen alakult, mert jó volt a tempónk.”