Räikkönen tagadja, hogy váltóproblémájuk lett volna - F1VILÁG.HU

Räikkönen tagadja, hogy váltóproblémájuk lett volna

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője állítja, semmi problémájuk nem volt a váltóval annak ellenére, hogy az első szabadedzés jelentős részén azt szerelte a csapat.

Räikkönen az első szabadedzésen mindössze 10 kört tett meg a Ferrarival, a 15. helyen végzett, és mivel a csapat serényen dolgozott a váltóján, felmerült, hogy autójában esetleg ki kell cserélni azt valamilyen probléma miatt. A finn pilóta elmondta, a szerelők állítottak a váltón, ezért szedték szét.

„Nem aggódtunk, még akkor sem, ha néhányan ezt írták” – nyilatkozta Räikkönen. „Csak annyi volt, hogy néhány változtatást kellett végrehajtanunk, és ez sok időt igényelt. Előrébb hoztuk ezt a dolgot, és korábban abbahagytuk az első edzést, így lemondtunk a tréning egy részéről, hogy délutánra készen álljunk. Az első edzés így nem volt a legegyszerűbb, de tudtuk, hogy az átépítés időbe fog telni.

A finn pilóta a második tréningen viszont már a második helyen végzett Daniel Ricciardo mögött, és mindössze 69 ezredmásodperccel maradt el a leggyorsabb köridőtől.

A nap összességében rendben volt, és a versenytempónk is” – folytatta a Ferrari-versenyző.

„Nem vagyunk messze az éltől, kevesebb, mint egy tizedmásodperc hiányzott. Még nem néztem meg a többiek idejét, de úgy gondolom, hogy nem állunk rosszul. Most megcsináljuk a szokásos procedúrákat, aztán holnap meglátjuk, hol állunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!