Räikkönen: Talán, ha 1 körrel korábban kiállok... - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Talán, ha 1 körrel korábban kiállok…

HIRDETÉS

Jó versenyt futott Szingapúrban, és bár a verseny során még a bajnoki éllovas Lewis Hamiltont is meg tudta előzni, Kimi Räikkönen végül mégsem tudott felállni a dobogóra.


Jó versenyt futott Szingapúrban, és bár a verseny során még a bajnoki éllovas Lewis Hamiltont is meg tudta előzni, Kimi Räikkönen végül mégsem tudott felállni a dobogóra.

A finn versenyző negyedikként ért célba az éjszakai versenyen, miután Hamilton megelőzése után a Mercedes jobb taktikájának hála a brit ismét elé tudott kerülni.

Räikkönen elárulta, ha másképp gondolkodnak, talán elérhető lett volna a dobogó, de már felesleges ezen rágódni.

„Talán ha 1 körrel korábban kiállok, Lewis előtt maradhattam volna – de most már nincs értelme ezen elmélkedni” – mondta a finn versenyző, majd felidézte a Hamiltonnal szemben bemutatott előzési manőverét is.

„Hamilton elkövetett egy hibát, én pedig kihasználtam a lehetőséget. Jó kis előzés volt, és remek csatát vívtunk pár kanyaron át, de végül a végeredményen ez nem változtatott.”

A finn hozzátette, erőből nem lett volna esélye megelőzni a britet, a manőverhez kellett Hamilton hibája.

„Egyébként nem lett volna elég erőnk ahhoz, hogy a Mercedes elé kerüljünk, ha nincs ez a hiba.”

Räikkönen csapattársa, Sebastian Vettel az utolsó helyről rajtolva ötödik lett Szingapúrban.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!