Raikkönen több ajánlatot is kapott a Forma-1-ből - F1VILÁG.HU

Raikkönen több ajánlatot is kapott a Forma-1-ből

HIRDETÉS

A Ferrari egykori világbajnoka, Kimi Raikkönen elmondta, hogy nem azért hagyta el az F1-et, mert nem kapott ajánlatot, sokkal inkább azért döntött a váltás mellett, mert valami újra vágyott.


A Ferrari egykori világbajnoka, Kimi Raikkönen elmondta, hogy nem azért hagyta el az F1-et, mert nem kapott ajánlatot, sokkal inkább azért döntött a váltás mellett, mert valami újra vágyott.

A finn versenyző a tavalyi szezon végén, egy évvel eredeti szerződése lejárta előtt hagyta el a Ferrarit, hogy helyet adjon Fernando Alonsónak, és az idei évben a Red Bull által támogatott Citroen Junior csapatát erősíti a rali-világbajnokságban (WRC).

Raikkönen azonban elmondta, hogy több ajánlatot is kapott azután, hogy a Ferrari kivásárolta szerződéséből, ám mégis jobbnak látta, ha szériát vált.

„Nem arról volt szó, hogy nem voltak ajánlataim a Forma-1-ben. Ha akartam volna, akkor természetesen maradhattam volna, biztos vagyok abban, hogy lett volna helyem a mezőnyben” – mondta a 30 éves pilóta a finn Turun Sanomatnak.

„Azonban egyetlen olyan ajánlat sem érkezett, amit érdemes lett volna fontolóra venni, szóval úgy döntöttem, hogy valami mást választok, és a raliba igazolok.”

Egy rövid ideig arra is volt némi esély, hogy Raikkönen lesz Lewis Hamilton csapattársa a McLarennél, azonban egykori csapata végül az aktuális világbajnok, Jenson Button mellett tette le a voksát, akinek jóval kisebbek voltak a fizetési igényei.

Arra a kérdésre, hogy miként tervezi jövőjét, a finn versenyző továbbra is ködösítve válaszolt: „Majd meglátjuk. Még rengeteg feladat áll előttem, szóval a döntés pillanata még nem érkezett el.”

Az élcsapatoknál (Red Bull, Ferrari, McLaren, Mercedes) nem lesz változás a jövő évben, az egyetlen nagycsapat, amely még nem döntötte el versenyzői felállását, a Renault, ahol Robert Kubica márkatársának kiléte a kérdéses.

Bár egyesek bíznak abban, hogy Raikkönen a franciákhoz szerződik, a hírek szerint egy újabb évet lehúz a WRC-ben, ám ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor csapatot vált 2011-re.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!