Räikkönen: Tökéletes hétvégére lesz szükségünk - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Tökéletes hétvégére lesz szükségünk

HIRDETÉS

Ismét a dobogó tetején ünnepelne legnagyobb Forma-1-es sikerének helyszínén, Brazíliában a Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.


Ismét a dobogó tetején ünnepelne legnagyobb Forma-1-es sikerének helyszínén, Brazíliában a Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.

A finn pilóta 2007-ben Interlagosban hódította el a világbajnoki trófeát még a Ferrari színeiben, és célja természetesen nem más, minthogy idén is a győzelemért szálljon harcba a tradicionális versenyhelyszínen.

Räikkönen az Abu Dhabi Nagydíjon nyerni tudott, azt megelőzően pedig hatszor állhatott dobogóra. A legutóbbi, texasi megmérettetés nem a várakozásainak megfelelően alakult, hiszen csak hatodik lett, ám reméli, hétvégén sikerül javítania.

„Nyilvánvalóan pályafutásom legszebb napja köt Interlagoshoz, itt nyertem ugyanis meg a világbajnoki címet 2007-ben” – mondta Räikkönen.

„Ahhoz, hogy jól teljesítsünk Sao Paulóban, szolid, problémamentes hétvégére lesz szükségünk. Az első sorból való rajtolás fontos lesz, de persze az is, hogy az egész csomag versenyképes legyen. A sok emelkedő miatt a motorerőre is szükség lesz.”

„Véleményem szerint ezúttal is a leszoríteórőn múlik majd minden, ugyanakkor fontos, hogy az autó stabil legyen a féktávokon.”

Räikkönen az idei évben eddig minden versenyen célba ért, mely elmondása szerint jól mutatja, milyen versenyképes, megbízható csomagot rakott össze a Lotus.

„Ez a rekord jól mutatja, hogy csapatunk képes megbízható autót építeni, és én is tudom, hogyan kell vezetni azt. Valahányszor autóba ülök, a győzelemért akarok küzdeni, és ezúttal is így lesz. Szeretnék egy remek eredményt ünnepelni a csapattal Brazíliában.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!