Räikkönen: Tudom, hogy megvan a tempóm - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Tudom, hogy megvan a tempóm

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

A második pozícióban fejezte be a vasárnapi Azeri Nagydíjat Kimi Räikkönen, a finn azonban nehéz hétvégét teljesített Bakuban.

A Ferrari versenyzőjének jó esélye volt a rajtelsőség megszerzésére a szombati időmérőn, ám döntő pillanatban hibázott, így csak a 6. helyről rajtolhatott.

Bár a verseny sem alakult egyszerűen számára, végül a második pozícióban intette le a kockás zászló.

Räikkönen a verseny után elárulta, a versenyek során nem kalkulál a szerencsével, illetve balszerencsével, de tény, hogy utóbbiból azért kijutott neki bőven az évek során.

„Nos, nem mondanám, hogy sok szerencsém volt az évek során, de én nem is igazán számolok a szerencsével” – mondta a finn. „Ezzel nem kalkulálhat az ember.”

„Alapvetően azt gondolom, az ember azt kapja, amit érdemel, néha kicsit szerencsésebb vagy, mint máskor. De ha az elmúlt éveket is figyelembe vesszük, messze vagyok még a pozitív oldaltól. A mostani versenyen néhány dolog talán a kezünkre játszott, de bármi is történt előttünk, azt egyéni hibák okozták.”

Räikkönen hozzátette, kétségtelen, hogy a Ferrarinak és neki megvan a tempója ahhoz, hogy a győzelmekért harcoljon.

„Annak nagyon örülök, hogy megvan a sebességem – mert tudom, hogy jó a tempóm. Egyszerűen csak nem jött össze: a szombati hiba, illetve a korábbi problémák miatt. De a legfőbb dolog, hogy megvan a sebességünk. Csak össze kell raknunk a dolgokat, és biztos vagyok abban, hogy jobbak leszünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!