Raikkönen túltette magát a monacói futamon - F1VILÁG.HU

Raikkönen túltette magát a monacói futamon

HIRDETÉS

Kimi Raikkönent hidegen hagyja, hogy elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban, azonban tisztában van azzal, hogy még egy olyan hétvégét nem engedhet meg magának, mint a monacói volt, ahol egyetlen pontot sem szerzett.

Kimi Raikkönent hidegen hagyja, hogy elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban, azonban tisztában van azzal, hogy még egy olyan hétvégét nem engedhet meg magának, mint a monacói volt, ahol egyetlen pontot sem szerzett.

A világbajnoki címvédő fantasztikusan kezdte az idei évet, hiszen a szezonnyitó után feltámadt és átvette a vezetést a pontversenyben, ám a Monte-Carlói Nagydíjon minden összejött számára, így riválisa, Lewis Hamilton elhappolta előle a vezető pozíciót.

A Ferrari finn versenyzője ugyan nem aggódik az elvesztett pozíció miatt, azonban minden erejével azon van, hogy visszavágjon a hétvégén megrendezésre kerülő Kanadai Nagydíjon, ahol Hamilton pályafutása első futamgyőzelmét aratta a tavalyi évben.

“Monaco már mögöttem van. Csalódott voltam az eredmény miatt, de nem tudok mit tenni” – mondta Raikkönen. “Egyszerűen nem találtam a megfelelő beállításokat az esőben, és az autóm folyamatosan csúszkált, nem volt meg a tapadása, aminek okát mielőbb meg kell tudnunk, mert általában szeretek vezetni ilyen körülmények között.”

“Ez volt az első verseny az idei évben, amin nem szereztem pontot. Több ilyen nem lehet, hiszen a világbajnoki címért folytatott küzdelem hihetetlenül kiélezett” – folytatta a finn pilóta, aki szerint csak az utolsó versenyen dől majd el a trófea sorsa.

“A szezon elején már mondtam, hogy az utolsó pillanatokig harc lesz a világbajnoki címért. Az idény egyharmadán vagyunk túl, és 35 ponttal a bajnokság második helyén állunk. Ez többé-kevésbé az, amire számítottam. Még semmi nem dőlt el.”

“Nincs ok az aggodalomra a monacói futam után, mert a tavalyi évben sokkal nehezebb helyzetben voltunk az év ezen szakaszában. Semmin nem fogok változtatni a következő versenyeken. Célom továbbra is a győzelem, és az, hogy a maximumot nyújtsam a versenyen” – tette hozzá Raikkönen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!