Räikkönen: Turbógondok, majd egy 4. hely - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Turbógondok, majd egy 4. hely

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Nem ment simán Kimi Räikkönen pénteki edzésnapja Bahreinben, a finn versenyző ugyanis egy technikai hiba miatt az első edzés nagy részét kénytelen volt kihagyni.

Räikkönennek és a Ferrarinak a turbóval akadtak gondjai, a második gyakorláson azonban a finn már teljes értékű munkát végezhetett.

A Ferrari versenyzője végül 168 ezreddel elmaradva csapattársától a 4. helyen zárta a napot.

Räikkönen elárulta, bár korai még messzemenő következtetéseket levonni a pénteki nyitónap alapján, úgy érzi, jó formában vannak.

„Még tényleg nagyon korai megmondani, hogy is állunk itt, a mai körülmények igazán nehezek voltak” – mondta a finn világbajnok.

„Az első edzésen volt egy problémánk, ami miatt meg kellett állnunk: nem a motorral volt gond, sokkal inkább a turbóval.”

„A srácok gyorsan megoldották a problémát, és a második edzésre már készen állt az autó. Egy kicsit alakulhatott volna jobban is a napom, de alapvetően rendben volt.”

Bár Räikkönen soha nem nyert még Bahreinben, alapvetően elmondható, hogy a szahíri versenypálya fekszik neki, hiszen 8 alkalommal is dobogóra állhatott – legutóbb tavaly.

Amikor a finnt arról kérdezték, miért is kedvez neki a bahreini aszfaltcsík, Räikkönen a maga szokásos stílusában így felelt: „Nem tudom, kérdezzék a pályát!”

Hirdetés

„Szeretem ezt a helyszínt, de nem arról van szó, hogy különlegesebb számomra, mint más pályák.”

„Nagy itt a forróság, ami gondot okozhat a gumiknak is. Szokványos péntek volt, és van még tennivalónk, hogy készen álljunk a szombati napra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!