Raikkönen úgy érzi, már csak a csoda segíthet

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy nem elég csak neki jó teljesítményt nyújtania a szezon hátralévő versenyein, arra is szüksége van, hogy mások hibázzanak, ha meg akarja védeni bajnoki címét.

A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy nem elég csak neki jó teljesítményt nyújtania a szezon hátralévő versenyein, arra is szüksége van, hogy mások hibázzanak, ha meg akarja védeni bajnoki címét.

A Ferrari finn versenyzője 21 ponttal van lemaradva a listavezető Lewis Hamilton mögött a bajnokságban, miközben már csak négy futam van hátra.

Bár a tavalyi évben úgy szerezte meg a vb-címet, hogy két futammal a szezon vége előtt még 17 pont volt a lemaradása, Raikkönen nem számít hasonló feltámadásra.

Azt követően, hogy Valenciában egy motorhiba miatt kiesett, Spában falnak csapta autóját, és Monzában nem tudta pontszerző helyre behozni versenygépét, Raikkönen tisztában van azzal, hogy már csak a csoda segíthet céljai elérésében.

“Már régóta nem győztem, és a pontnélküli versenyeim száma is egyre gyarapodik” – mondta a finn világbajnok. “Öt alkalommal kimaradni a pontszerzők közül, az nagyon sok: nem kell Einsteinnek lenni ahhoz, hogy megértsük, nem ez a bajnoki cím megszerzéséhez vezető út.”

“Ugyan még nincs vége, de csodára lenne szükségem” – folytatta Raikkönen, aki annak ellenére sem vesztett motivációjából, hogy az áprilisban megrendezett Spanyol Nagydíj óta nem állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Ferrari beállítja Massa mögé a szezon hátralévő részében.

“A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt szerettem volna. Azonban néha történnek ilyenek, de ettől még ugyanolyan keményen küzdök, mint korábban. Mindent megteszek annak érdekében, hogy még az idei évben győzelemre törhessek.”

A Ferrari mindkét pilótája szenvedett az esőben az elmúlt versenyeken, és az olasz gárda vezetése is bevallotta, hogy komoly gondjaik vannak a gumik megfelelő hőmérsékletre hevítésével a hűvös, nyirkos időben.

“Nem felejtettem el vezetni az esőben, de mikor nincs meg a megfelelő tapadásod bizonyos körülmények között, akkor nem sok mindent tudsz tenni” – mondta a finn. “Megpróbálod a pályán tartani az autódat, és bízol benne, hogy változni fog a helyzet, ahogy Monzában.”

Ahogy egyre száradt a pálya az Olasz Nagydíj utolsó köreiben, úgy lett egyre gyorsabb Raikkönen, aki a végén még megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

“Amint jobbak lettek a körülmények, begyorsultam, minden egyes kanyarban keményen tudtam hajtani, de akkor már túl késő volt” – tette hozzá a Ferrari versenyzője.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!