Räikkönenék előrébb várták magukat a rajtrácson - F1VILÁG.HU

Räikkönenék előrébb várták magukat a rajtrácson

HIRDETÉS

A Lotus csapatának pilótái Indiában sem voltak egy súlycsoportban a Red Bull, McLaren, Ferrari trió tagjaival, pedig Kimi Räikkönen arra számított az időmérő előtt, hogy fel tudja majd venni velük a harcot.


A Lotus csapatának pilótái Indiában sem voltak egy súlycsoportban a Red Bull, McLaren, Ferrari trió tagjaival, pedig Kimi Räikkönen arra számított az időmérő előtt, hogy fel tudja majd venni velük a harcot.

Romain Grosjeannak erre nem is volt esélye, mivel ő a Q2-ben csak egy hajszállal ugyan, de kiszorult a top10-ből. Az ő csalódottságát a taktikai szabadság enyhítette kicsit.

„A harmadik szabadedzés után állítottunk az autón, és bizakodva vártuk az időmérőt. Sajnos azonban délután nem volt jó a tapadásunk, úgyhogy nehezebb dolgunk volt, mint azt gondoltuk”- értékelt Räikkönen.

„Csalódott vagyok, hogy csak a hetedik helyről rajtolhatok, mert azt hittük, sokkal jobb autónk van ennél”- zárta a finn, akinek gondolatmenetét csapattársa folytatta.

„Jobb eredményre számítottam, ezért kissé csalódott vagyok, bár a 11. hely azt jelenti, hogy én vagyok az első, aki szabadon dönthet a taktikájáról, és van néhány új szett gumim is”- nyilatkozta Grosjean.

„Az persze bosszantó, hogy két századmásodperccel csúsztam le a Q3-ról. A második mért köröm jól alakult, de valamiért az autóm megcsúszott, és időt vesztettem. Holnap megpróbálunk értékes pontokat szerezni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!