Hírek

Räikkönent nem zavarta a hátfájás a versenyen

Kimi Räikkönen elmondása szerint nem okozott különösebb problémát számára hátfájása a mai versenyen, ahol a 13. helyről rajtolva harmadikként futott célba és a dobogón ünnepelhetett.


Kimi Räikkönen elmondása szerint nem okozott különösebb problémát számára hátfájása a mai versenyen, ahol a 13. helyről rajtolva harmadikként futott célba és a dobogón ünnepelhetett.

A Lotus finn pilótája azonban tudja, hogy komolyan kell venni panaszait és mindent megtesz azért, hogy a következő versenynek helyet adó Koreai Nagydíjra helyrejöjjön.

„Nem igazán éreztem a fájdalmat a versenyen” – mondta. „Tegnap nem volt ideális, és kevésen múlt, hogy ne üljek autóba. Elégedettnek kell lennünk, hogy a harmadik helyen végeztünk, és bízom abban, hogy a következő versenyig magam mögött tudom hagyni a panaszaimat.”

Räikkönen még 2001-ben sérült meg egy teszten a Sauber színeiben, azóta időről időre visszatérnek a fájdalmak, de nagyon reméli, hogy még mielőtt a jövő évben a Ferrarihoz csatlakozik, teljesen maga mögött tudja hagyni az egészet.

„Nem ez az első alkalom, hogy gond van a hátammal, és tudom, hogy sok dolgom lesz a télen, mert ezt helyre kell tennem, de majd meglátjuk, mit tehetünk. Most egy két hetes pihenő következik, mialatt helyrejöhetek. A lehető legtöbbet kihoztuk a mai napból.”

Räikkönen egy igen látványos előzéssel ment el Jenson Button mellett hét körrel a futam vége előtt, ám szerinte kívülről brutálisabbnak nézett ki a manőver.

„Talán sokkal trükkösebbnek tűnt” – tette hozzá. „Nem volt egyszerű, de sikerült megelőznöm és ez a legfőbb dolog.”

Szólj hozzá!