Razia nem fizetett, ezért nem tesztelhetett

Csak Max Chilton tesztelhetett a Marussia színeiben múlt héten, Barcelonában, noha a tervek szerint Luiz Razia is autóba ült volna.


Csak Max Chilton tesztelhetett a Marussia színeiben múlt héten, Barcelonában, noha a tervek szerint Luiz Razia is autóba ült volna.

A gárda csapatfőnöke, John Booth nemrég úgy nyilatkozott, azért történt mindez, mert előnyük származott abból, hogy csupán egy pilótával dolgoztak Spanyolországban – következetesen dolgozhattak ugyanis az új, MR02-es autó fejlesztésén.

Luiz Razia azonban a brazil sajtónak nyilatkozva nemrég bevallotta, valójában akadt egy kis pályán kívüli konfliktusa a csapattal, emiatt nem tesztelhetett múlt héten. Állítólag az ifjú versenyző szponzorai nem fizettek időben a Marussiának.

„A szerződésben vannak kötelezettségeik a feleknek” – mondta Razia.

„Teljes mértékben bízunk a csapatban, de volt egy kis konfliktus.”

Amikor a Folha de S.Paulo című lap munkatársa rákérdezett arra, emiatt nem ülhetett-e autóba Spanyolországban, Razia így felelt: „Pontosan így történt. Mi tettük a dolgunkat, de ezt nem tudtuk kontroll alatt tartani. Meg fogjuk oldani, csak néhány nap kell.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!