Megosztás:

A Red Bull cáfolja, hogy Vettel pártján állna

Nincs csapatsorrend a Red Bullnál.
Nincs csapatsorrend a Red Bullnál. © GEPA Pictures

A Red Bull Racing motorsport tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy csapata egyenlő bánásmódban részesíti versenyzőit, azonban hozzátette, hogy véleménye szerint Mark Webber volt az, aki miatt eldobták maguktól a kettős győzelmet Isztambulban.

Webber és csapattársa, Sebastian Vettel összeütközött a vasárnapi versenyen, miközben az első helyért harcoltak, mellyel a nagy rivális, a McLaren kezére játszották a győzelmet.

Bár a csapat vezetője, Christian Horner megerősítette, hogy Webber üzemanyag-takarékos módban körözött, mikor megtörtént a baleset, Marko elmondta, hogy a két pilóta teljesen azonos feltételek mellett harcolhat, és csapatsorrendről még csak szó sincsen.

„A csapatunkat és a két pilótánkat ugyanúgy kezeljük” – mondta a szakember.

„Vettel óriási nyomás alatt volt (Hamilton által), és mikor ilyen helyzetbe kerülsz, akkor figyelned kell a csapatra. Azonban még így is meglehetett volna a kettős győzelem a versenyen.”

Miközben Webber az élen nagyon keményen hajtott, hogy vissza tudja verni Hamilton támadásait a futam elején, addig Vettel spórolni tudott az üzemanyaggal a harmadik pozícióban, így neki később kellett csak visszavennie, ezért indíthatott támadást csapattársa ellen.

„Ez nem egy olyan szituáció volt, mikor egymás ellen versenyeztünk” – folytatta Marko. „Hatalmas nyomás alatt tartott minket a McLaren, hihetetlenül gyorsak voltak az egyenesekben, ezért előnyt kellett szereznünk a kanyarokban.”

„Vettelnek támadnia kellett, máskülönben Hamilton megelőzte volna. Teljesen más lett volna a helyzet, ha a McLarenek 10 másodperces hátrányban lettek volna, de ez nem így volt.”

Marko egyébként úgy gondolja, hogy Vettel nagyon helyesen tette, hogy irányt váltott, és elkezdett jobbra tartani, még ha Mark ott is volt, ugyanis a belső íven érkezett meg a kanyarhoz, ráadásul előrébb is járt már, mint ausztrál csapattársa.

„Elöl volt, legalább két méterrel, és egy balos kanyar következett, így az ideális ívre kellett húznia” – magyarázta. „Egyszerűen nem fékezhetett a pálya piszkos oldalán, mert tisztában volt azzal, hogy akkor mi történt volna.”

„Azonban szükségtelen volt az egész szituáció. Mindenkivel beszélni fogunk, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen és ehhez hasonló eset.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(21 komment)
fefe68 képe

úgy tűnik egyre több szakvélemény is engem igazol:
"Goss Webber és Vettel ütközéséről is állást foglalt: "Olvastam, hogy egyikük sem vállalja a felelősséget. Remek felvételek állnak rendelkezésre az esetről, elég megnézni őket, és mindenki eldöntheti, kinek ad igazat. De szerintem Vettelnek elég hely állt a rendelkezésére a pályán." "

fefe68 képe

@bazsi911: egyet értek :)
ja....és érdekes módon Webber utána futotta meg egymás után a két leggyorsabb körét. akkor hogy is van ez az üzemanyag spórolás? vagy hirtelen neki állt termelni üzemanyagot? érdekes.
Vettelnek kellett volna nyernie a futamot csak Webber nem így gondolta szerintem és igaza volt hiszen az utóbbi futamokon és most is ő volt a jobb kettejük közül. lesz ebből még csapaton belül háború de ez a McLarennek jön jól :)

bazsi911 képe

Egyet azért furcsának találok. Azt mondták hogy Webbert azért próbálta megelőzni Vettel mert ha nem előzte volna meg akkor Vettelt megelőzte volna az 1 Meki legalábbis ez a hivatalos.Ha Vettel megelőzte volna Webbert, akkor meg Webbert előzték volna meg.Ergo ne mondja nekem senki hogy nincs csapatsorrend.Jah ha meg evvel magyarázzák Vettel hülyeségét, akkor ne beszéljenek itt nekem red bull kettös gyözelemről.Mert ha nem kedveznének senkinek akkor mindegy lenne nekik hogy melyik versenyzőjük az első, és melyik van a 3-4 helyen!Ez azért gáz hogy kiderült :)

fefe68 képe

@csontostrio: nem nem én nem azt mondtam :)
de szerintem ebben a szituban a nagyobb hülyeséget Vettel csinálta. neki kellett volna jobban figyelni arra hogy tisztán meg tudja előzni.

csontostrio képe

@fefe68: De azért az érdekes hogy mivel ez egy autóverseny fel sem merül hogy egymást is meg lehet előzni még ha az csapattárs főleg ha lassú??Szar világ!!De ha gondolod éljen Webber !!

fefe68 képe

@K.G.: viszont a következő kanyarnál már lehet hogy Vettel lett volna előnyösebb helyzetben mivel jobbos kanyar következett

fefe68 képe

@csontostrio: és....akkor nézd meg a futamot még egyszer.
1. Vettelnek kellett volna körültekintőbbnek lennie, mivel a csapattársáról volt szó.
2. ha már a poros oldalról próbál előzni azt úgy vállalja hogy tisztán meg tudja előzni.
3. amit művelt hogy visszakerüljön az ideális ívre az még egy másik csapat pilótájával sem lett volna korrekt nem hogy a csapattársával. azzal a manőverrel 99%-ban ez lett volna a végeredmény akármilyen pilóta ül a másik autóban.
4. Webbernek miért kellett volna félre állnia amikor ő volt pozícióban és az ideális íven. az egy dolog hogy Vettel előrébb volt ott, de a féktávon már nem lett volna, mivel jóval korábban kellett volna fékeznie.
5. elképzelhető hogy nem vette észre, mert azért arra Te sem számítottál volna hogy a saját csapattársad meg próbál előzni ugye?
6. ha nem Vettel ül a másik autóban akkor most Webber hős lenne és nem bunkó igaz? :)

bonus6 képe

Ha már cáfolja...Akkor ugyis van.:)

K.G. képe

Számomra webber mozdulata volt kicsit érthetetlen hirtelen jobbra váltott majd vettel mellett volt szorosan ahelyett hogy mikor vettel mögéért tartotta volna a belső ívet és vettel ment volna a külső ívre és így webber kezdhette volna jobb helyzetből a kanyart.

csontostrio képe

@fefe68: Csak annyi hogy szépen hazudik !!Hogy lehet valaki jó pilóta ha azt nem látja hogy valaki elötte vagy mellette van!!Azt mondta egymás mellett mentek csa ezzel az a baj hogy vannak már kamerék és nem elbeszélés alapján piszkáljuk a másikat!

gedam képe

ha meg megvan az 1. számú pilota közöljék webberrel, nem kell ilyen alatomosan tudatni vele, azt vagy jó neki így vagy nem!

UNICUMM képe

Milyen szövegelés ez??? Nem veszik észre hogy csak a saját fészkükbe sz@rnak????
Mekkora seggfej ez a Marko.

fefe68 képe

@gedam: azért azt ne felejtsd el hogy Hamilton saját nevelés és az alacsonyabb szériákban le tett az asztalra pár bajnoki címet. ráadásul Dennis pártfogoltja volt :)
Alonso rosszkor került oda, mert ha bárki más lesz a csapattársa biztos őt támogatták volna szerintem.

gedam képe

csak eszembe jutott hamilton vs alonso a mekinél, ott is egyértelmű volt ki a papa kedvence!

fefe68 képe

most mi bajod van Hamiltonnal? hogy kerül ide?

gedam képe

na futtatják már a ki sebit, mint annak idején hamiltont...pfujj!

fefe68 képe

@csontostrio: miért is?

macylacy képe

mit képzelnek ezek!!?? mi ez? autóverseny??????

csontostrio képe

Webber egy idióta!!!

aumer képe

de miért kelet volna elengedni hát nem versenyeznek egymással ott kelet volna elfordulni ahol volt ha meg nem fér be el kelet volna venni

J.B. képe

Marko úgy szabadkozik, mintha ő tehetne mindenről. Ő az aki keményen berakta Webber mellé a verdát és ő az, aki valahogy tojt észrevenni Vettel-t, hogy mellé ért?... röhej!
Ha ezek után elkezdik egymást eszegetni, azzal csak a McLaren-nek tesznek jót.