Red Bull: Ha a Ferrarinak sikerült, nekünk is fog

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a Ferrari idei feltámadása a bizonyíték arra, hogy bizony ők is fordíthatnak szerencséjükön.


A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a Ferrari idei feltámadása a bizonyíték arra, hogy bizony ők is fordíthatnak szerencséjükön.

A Red Bull 2010 és 2013 között négy egyéni és négy konstruktőri világbajnoki címet szerzett, tavaly pedig egyetlen csapatként futamot tudott nyerni a Mercedes mellett.

Idén azonban nem megy olyan jól a szekér, a csapatnak az évad első három futamán nem sikerült jobb helyen végeznie a hatodiknál, miközben a tavaly sokat küszködő Ferrari három dobogós eredményt – köztük egy győzelmet – is szerzett.

„Ahogy a Ferrari demonstrálta, a dolgok gyorsan megváltozhatnak, ha megvan egy tiszta irányvonal” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

A Milton Keynes-i alakulat idén is rengeteget küszködik Renault-motorjával, miközben a Ferrari feltámadásában komoly szerepet játszik, hogy az olaszok jelentős mértékben javítani tudtak saját V6-osukon.

Horner mindazonáltal kifejtette, ők és a Renault szorosan együttműködnek a továbbiakban is annak érdekében, hogy mihamarabbi fejlődést érjenek el.

„Ha megnézzük a tényeket arra vonatkozóan, hogy hol is tartunk, kiderül, hogy bizony nem vagyunk valami jó helyzetben” – mondta a szakember.

„De a Renault gyára rengeteg sikert ért már el a Forma-1 története során, és rendkívül jó szakembereik vannak. Jelen pillanatban azonban – bizonyos okok miatt – ez nem működik. A megoldás az, hogy leszegett fejjel, keményen dolgozunk.”

„Mi is megteszünk mindent, amit kívülről lehet, mivel támaszkodunk egymásra, segíteni akarunk a Renault-nak a problémák megértésében. Jelenleg nincs ennél nagyobb prioritás.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!