Red Bull: Igazi csapatmunka volt

A Red Bull versenyzői, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is dobogóra állhatott a Német Nagydíj versenyén – az energiaital-gyártó csapata így az egyik Mercedest is legyőzte.


A Red Bull versenyzői, Daniel Ricciardo és Max Verstappen is dobogóra állhatott a Német Nagydíj versenyén – az energiaital-gyártó csapata így az egyik Mercedest is legyőzte.

Már pénteken úgy tűnt, hogy a Red Bull hosszú etapon versenyképes tud lenni, és a Mercedes is tartott attól, hogy vasárnap kihívást jelentenek majd számukra.

A pole-ból induló Nico Rosberg elrontotta a rajtot, így Ricciardo és Verstappen is elment mellette, ettől kezdve pedig nem is adták vissza a németnek a dobogós pozíciókat.

Ricciardo elmondta, elégedett volt az autóval, így nagyon örül, hogy csapattársával együtt felállhattak a pódiumra.

„Zsinórban másodszor vagyok a dobogón, és nagyon lelkesítő ennyi szurkolót itt látni. Örülök, hogy egy év után újra van futam Németországban. Köszönöm a Red Bullnak is a munkáját, hiszen ez az első alkalom, hogy mindketten itt vagyunk a dobogón.”

„Több a holland zászló, de azért van néhány ausztrál is, ezt nagyon köszönöm. Szoros küzdelem volt az első kanyarban, de aztán Max elment mellettem. A szuperlágyak jól működtek, az autó is rendben volt, és ugyan győzni nem tudtunk, de összességében ez nagyon jó eredmény.”

A Red Bull ezzel a szereplésével megelőzte a Ferrarit a konstruktőrök versenyében, így boldogan mennek majd a nyári szünetre.

„Nagyon jó volt a rajt, aztán a tempó is, igazán élveztem a versenyt” – nyilatkozta Verstappen. „Daniellel különböző stratégián voltunk, így elengedtem őt, ettől kezdve pedig egy jó csapatmunka volt, hiszen itt vagyunk a dobogón. Ez volt a célunk is, több pontot szereztünk, mint a Ferrari, így nagyon örülök.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!