Mark Webber úgy gondolja, hogy csapatának jóval nehezebb dolga lesz Monacóban, mint az elmúlt versenyen volt Barcelonában, ahol fölényes győzelmet aratott.
A Red Bull ausztrál versenyzője szerint a McLaren, a Ferrari, és a Mercedes sokkal közelebb lesz hozzájuk a szűk utcai pályán, de nem aggódik túlságosan, mert biztos abban, hogy az RB6 megállja majd a helyét a hercegségben.
„Nem látok okot arra, hogy ne legyünk versenyképesek ezen a pályán” – mondta Webber. „Láthatjuk, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíj óta szinte minden pályán versenyképesek voltunk, így már alig várom, hogy láthassam, miként teljesítünk ezen a hétvégén.”
„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy jóval nehezebb dolgunk lesz, mint az elmúlt versenyen volt, hiszen egy kivételes eset volt, hogy közel egy másodperccel gyorsabbak voltunk mindenkinél a kvalifikáción.”
„Szerintem nem valószínű, hogy ilyen nagy különbség lesz ezen a pályán, hiszen nagyon rövid egy kör, és nem tart sok ideig körbemenni. A másik dolog pedig az, hogy általában nagyon szoros szokott leni a mezőny itt Monacóban.”
Bár a Red Bull eddig veretlen az időmérő edzésen az idei évben, és minden jel arra utal, hogy a legerősebb autóval rendelkezik a jelenlegi mezőnyben, Webber figyelmeztetett, hogy a hercegségben bármi megtörténhet, hiszen itt nem a puszta teljesítmény számít igazán.
„Ez egy teljesen más vonalvezetés, egy különleges hely. Nem Monte Carlo utcáira tervezed a forma-1-es versenygéped, hiszen egy évben csak egyszer látogatsz el ilyen típusú pályára” – magyarázta.
„Mind az autó, mind a versenyző számára komoly kihívást tartogat a pálya, és teljesen más dolgok kellenek ide, mint a többi helyszínre. Arra számítok, hogy egy nagyon szoros küzdelem lesz köztünk, a McLaren, a Ferrari, és a Mercedes között.”
Olvasóink ajánlatai:






