Megosztás:

A Red Bull meg sem érezte az új flexi-tesztet

A Red Bull tovább szárnyal a technikás pályákon.
A Red Bull tovább szárnyal a technikás pályákon. © GEPA Pictures

Mark Webber elmondta, hogy az új, szigorúbb szabályok semmilyen kihatással nincsenek a Red Bull Racing teljesítményére, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a csapat igen jelentős fölényben volt az első két szabadedzésen Szingapúrban.

Az FIA az elmúlt két versenyen számos új szabályt és tesztmódszert vezetett be a flexibilis első szárnyak, illetve hajlékony fenéklemezek kiszűrésének érdekében, miután a riválisok azzal vádolták meg a Red Bullt, illetve a Ferrarit, hogy trükközik a szabályokkal.

Bár az új szabályok bevezetését követő Olasz Nagydíjon küszködött a Red Bull, a csapat vezetése már akkor elmondta, hogy ennek semmi köze nincsen a szigorított regulákhoz, mindössze arról van szó, hogy nem fekszik nekik a gyors monzai pálya.

Ezt bizonyítja az is, hogy a nagy leszorítóerőt megkövetelő szingapúri ringen ismét szárnyra kaptak a Red Bull versenyzői, akik több mint egy teljes másodpercet adtak a mezőnynek pénteken.

„Szenvedünk az új szabályok miatt!” – viccelődött Webber, miután az első szabadedzést az első, a másodikat pedig a második helyen fejezte be Szingapúrban.

„Tisztában voltunk azzal, hogy semmi nem fog változni ebben a tekintetben. A Ferrari is gyorsnak tűnik, és nem is úgy érkeztünk a helyszínre, hogy arra számítottunk, hogy lassabbak leszünk, mint Budapesten.”

„Azonban holnap bármi megtörténhet, az sem elképzelhetetlen, hogy a McLaren lesz a pole pozícióban, szóval várjuk ki a végét, hogy hol is állunk valójában."

"Természetesen úgy érezzük, hogy tudjuk, hol állunk, és hogy merre tartunk. Azt is tudjuk, hogy eszes szakemberek dolgoznak a csapatban, akik jókor jó döntéseket hoznak."

"Autónk még soha, egyetlen teszten sem bukott meg az idei évben. A tesztek változhatnak, de mi mindig a legjobb tudásunkat nyújtjuk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(23 komment)
hunter9 képe

Elszallt a RBR idomeros elonye hirtelen.Nemtudom ezen mit vitaztok,nem olvastam vegig a hszeket.

Rider63 képe

Hazudik a kis kenguru.

m.mart961 képe

AHA az a kis faszukat nem érzik meg b.meg már időmérőt se tudnak nyerni !!!
ALONSO meg HAMILTON szét alázza őket

kopcso0321 képe

@Salap: Köszönöm normális válaszodat !
Az az igazság, hogy ha valamit szeret az ember és olyannal találja szemben magát mikor azt fikázzák és lenézik akkor kicsit felkapja a vizet ahogy ez ma is volt. Kedvenc csapatom a McLaren neked meg A RedBull ! Ez így is marad és ne fikázzuk egymás csapatát mivel a mai időmérőn is kiderült hogy azért még egy szint környékén vannak !
Izgalmas holnapi nap elé nézünk !

Salap képe

@kopcso0321:
A 2010.szeptember 25.13.37-es kommentedre írtam válaszként!Azért,mert elkezdted anyázni és köcsögözni a RedBull cspatot és Vettelt!
Ez technikai sport és néha győz valaki vagy veszit,de azért nem kell köcsögözni!
Amúgy meglepődtem az írásodon,nem gondoltam,hogy vannak ilyen gondolatok a fejedben!

kopcso0321 képe

@Salap:

Konkrétan ezzel az üzeneteddel kezdődött :

Beküldő: Salap. Beküldés időpontja: 2010. szeptember 25. 08:21.

kopcso0321!
Megint igazam volt mekkora egy büdös mocskolódó kis köcsög vagy !
Most már kiváncsi lennék rád,ki lehetsz az életben Te csóró!
Megveszlek kilóra te gyökér!

Na akkor ki is mocskolódik ????????

Javíts ki ha nincs igazam, de most 100%-ik igazam van mert biztos vagyok abban hogy nem a te hozzászólásodra/aidra válaszoltam hanem máséhoz írtam a vélemnyemet, ehez képest te egyből köcsög, meg megveszlek kilóra ! Akkor ki is kezdte ????

A másik hogy hidd el hogy nem azért vagyok itt az oldalon hogy neked/veled üzengesek hanem mert érdekelnek a friss hírek! Legutolsó sorban pedig nyugodj meg hozzád a büdös életben nem szólok, még a hozzászólásaidra sem írok semmit, de akkor te is kimélj meg ezektől mert erre se energiám se időm ! Ha esetleg lezárhatjuk mai vitánkat is és majd tudsz normális üzenetben válaszolni erre akkor beszélhetünk a későbbiekben is NORMÁLIS hangnemben az éppeni témával kapcsolatban !

kopcso0321 képe

Akkor ismétlek figyelj !

A MI ketönk közti vitának semmi alapja, mivel nem fikáztam ahozzászólásodat, mondhatni egy kurva szót nem szóltam hozzád !
Ezen gondolkodj már el kicsit ! Mert a jómultkora óta nem is írtam neked mivel akkor megbeszéltük a dolgot sztem. Mind a mai napig amikor megint elkezdtél fikázni meg köcsögözni ! Nem ??????????????????????????????????????

Salap képe

@kopcso0321:
A Te mocskolódásod az alapja!

kopcso0321 képe

@Salap: Azért mert nem ide való a mi kis "vitánk" aminek semmi alapja egyébként és feleslegesnek érzem tele offolni vele a hozzászólásokat !

Salap képe

@kopcso0321:
Miért törlöd ki azokat az írásokat,amiken másokat mocskolsz?Szégyeled ,Te szánalmas!

Salap képe

@kopcso0321:
Te egy irigy pöcs vagy ,aki szánalomra méltó!
Megkeresünk buzi!

kopcso0321 képe

.

Salap képe

@kopcso0321:
Köcsög!Én eladtam a cégemet két éve,amit 1998-ban indítottam el és osztalékból élek!
Nem hiszed el,akkor ez eléggé szánalmas! Én ezért megdolgoztam és azóta utálom az ilyen gyökereket,akik mocskolják az olyan embereket,akik létrehoztak valamit!
Ne a saját fejeddel gondolkodj Te fasz,mert ahogy látom nem vezet jóra és saját magad ellensége vagy!

kopcso0321 képe

.

Salap képe

Egy barátom,most kérdezte tőlem ki ez kis buzi Kopcsogeci?

Salap képe

Mit akarsz a VIP jegyeddel Te buzi!
Erre vered magad Te büdös zoknis paraszt,mi már több versenyen voltunk Európában!

Te csak azért jössz fel a portálra,hogy mocskolódj Te senkiházi!
Múltkor azt hittem,hogy tanultál egy kicsit!
Te tudatlan barom olvasgassál,mert már más is írta,hogy egy tudatlan barom vagy!
Te nem tudsz kultúráltan szurkolni és ,megint nem én kezdtem Te büdös gyökér!
Ez sport és üzlet Te barom és vagy nyer valaki vagy veszít!Tudod ki a nyertes a néző,szponzorok,részvényesek és a versenyzők,akik azt csinálják,amit szeretnek!
Te csóró jővőre jössz Monacóba?

kopcso0321 képe

.

Salap képe

A Mclarennek nem a szárnyakon kellett módosítania,hanem "csak"az egész padlólemezen!
Büdös csaló banda!

Salap képe

Mclaren egy szar csapat!

Salap képe

kopcso0321!
Megint igazam volt mekkora egy büdös mocskolódó kis köcsög vagy !
Most már kiváncsi lennék rád,ki lehetsz az életben Te csóró!
Megveszlek kilóra te gyökér!

Dora008 képe

kopcso0321

Olyan okos kis gyökér vagy. Azt nem vetted észre hogy a sírás után furcsa módon a McLaren szárnyai is elkezdtek hajolni!? Ennyit rólad. A Red Bull meg szerintem sokat letett már az asztalra és MINDEN teszten átment.

W.E.B.B.O. képe

@kopcso0321:
Már ne haragudj, de Te tisztában vagy azzal, hogy mi a Forma-1?
Vagy azzal, hogy a Red Bull mennyi időmérőt és futamot nyert meg?
Ezek az eredmények szerinted csalásnak köszönhetők?
HÁT NEM!!!
Csak a saját nevedben beszélj! Mert itt csak Neked nem tiszták a dolgok, nem tudod belátni, hogy a Red Bull jó csapat, és hogy jó pilótái vannak!!! Megküzdöttek ők ezért az eredményért, nem kell egyből kiosztani a csapatot!

kopcso0321 képe

.