Bár a délelőtti edzésen a McLaren uralta a mezőnyt, a Red Bull Racing jelezte, hogy nem maradt le a fejlesztések terén, és amint mindenki feltetette autójára a lágyabb keverékű abroncsokat, versenyzői szárnyra kaptak, és toronymagasan megnyerték a második tréninget.
Sebastian Vettel volt az egyedüli versenyző, akinek sikerült 1:20 alá vinnie a köridőt. A Red Bull német pilótáját két tizedes lemaradásban csapattársa, Mark Webber követte, aki szinte végig az élen állt az edzésen, miután a keményebb keverékeken is remek időt repesztett.
Az energiaital-gyárosok több mint fél másodperccel voltak gyorsabbak a teljes mezőnynél, ám a harmadik helytől nagyon szoros volt a küzdelem, mindössze hat tized választotta el egymástól a harmadik és a kilencedik versenyzőt.
Michael Schumacher tovább szárnyalt, és a harmadik helyre hozta be a módosított Mercedest. A hétszeres világbajnok az első edzéshez hasonlóan, elverte csapattársát, Nico Rosberget, aki csak a hetedik lett.
Fernando Alonso a negyedik helyre hozta be a Ferrarit, miután a lágyabb keverékeken jóval nagyobb sebességet tudott diktálni az edzés második felében.
Lewis Hamilton, aki sokáig Webber mögött a második helyen tanyázott az edzés elején, csak néhány tizedet tudott javítani a másfélórás tréningen, miközben a többiek folyamatosan javítottak időeredményeiken.
A McLaren brit pilótája végül az ötödik lett, míg csapattársa, Jenson Button a kilencedik pozícióban landolt, kevesebb, mint két tizedes lemaradásban.
Robert Kubica a hatodik lett a Renault-val, Rosberg (Mercedes) és Felipe Massa (Ferrari) előtt, míg az első tíz sorát Adrian Sutil zárta, aki átvette a volánt az első edzésen őt helyettesítő Paul di Restától a Force Indiánál.
Miután egy váltóhiba miatt ki kellett hagynia az első edzést, Pedro de la Rosa megkezdte a munkát, és 37 kör megtételét követően a 11. helyre hozta be a Saubert.
Ismét a Lotus volt a leggyorsabb az újonc csapatok közül. Az első edzéssel ellentétben most Jarno Trulli, nem pedig Heikki Kovalainen volt a gyorsabb.
Lucas di Grassi a 21. lett a régi Virginnel, míg csapattársa, Timo Glock csak a 24. helyig jutott az új versenygéppel.
Az edzésen egy alkalommal a piros zászló is előkerült, mikor Nico Hülkenberg összetörte a Williamst. A német versenyző szélesen vette a hátsó egyenesre vezető szűk kanyar kijáratát, és nagy igyekezetében elvesztette autója felett az uralmát.
Megpördült, átnyargalt a kavicságyon, és a belső falat eltalálta, amit a Williams eleje és hátulja bánt.
Olvasóink ajánlatai:
Spanyol Nagydíj, második szabadedzés:1. Vettel Red Bull-Renault 1:19.965 24 2. Webber Red Bull-Renault 1:20.175 + 0.210 35 3. Schumacher Mercedes 1:20.757 + 0.792 28 4. Alonso Ferrari 1:20.819 + 0.854 30 5. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.191 + 1.226 23 6. Kubica Renault 1:21.202 + 1.237 36 7. Rosberg Mercedes 1:21.271 + 1.306 27 8. Massa Ferrari 1:21.302 + 1.337 25 9. Button McLaren-Mercedes 1:21.364 + 1.399 26 10. Sutil Force India-Mercedes 1:21.518 + 1.553 32 11. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:21.672 + 1.707 37 12. Liuzzi Force India-Mercedes 1:21.904 + 1.939 32 13. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:21.931 + 1.966 29 14. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:22.184 + 2.219 37 15. Barrichello Williams-Cosworth 1:22.192 + 2.227 33 16. Petrov Renault 1:22.435 + 2.470 35 17. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:22.449 + 2.484 34 18. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:23.765 + 3.800 7 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:24.209 + 4.244 26 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:24.894 + 4.929 22 21. di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.066 + 5.101 30 22. Chandhok HRT-Cosworth 1:25.972 + 6.007 23 23. Senna HRT-Cosworth 1:26.152 + 6.187 25 24. Glock Virgin-Cosworth 1:26.596 + 6.631 21







Hozzászólások
(9 komment)Imádom ezeket a nagyzoló címeket. Miért? Mert többnyire semmi köze a valóságnak a címhez. Itt is ez a helyzet. Ebben a formában ugyanis nem igaz a cím. A helyes cím talán így nézne ki: A Red Bull és a McLaren tarolt pénteken Barcelonában. Hozzá lehetne még csapni azt is pl: Schumacher mindkét edzésen 3. helyen végzett.
@Thibczy: Úgy legyen,ahogy mondod. Tényleg igy szokott lenni, talán hazai pályán még esélyesebb lesz. Bizom benne...
@netizen70: Péntekenként sosem jók. Szombaton álalában Alonso szokta megcsípni a harmadik helyet az időmérőn, és ha vasárnap végre melléáll a szerencse, akkor simán esélyes egy jó eredményre.
Bakker, többet várok a Ferraritól!
E N N Y I ! ! ! :-)
Úgy legyen!
AVE SCHUMI !!!
Sumi bekapcsolódott reszkessetek ... : )
Hamilton volt a legjobb a téli teszteken, akkor 1:20,472-t tudott futni. Ez -0,5 s. Igaz, akkor jóval hidegebb volt. De akkor is erősödött a Red Bull.
A Lotus is nagyon jó. A téli tesztekhez képest Trulli 1 másodperccel ment jobb időt, mint a csapat februári legjobbja. A durva az, hogy relatívan javultak 0,5 s-ot.
Szerintem ezt az időt üres kocsival futották de az biztos hogy nem lesz változás már ami az időmérőt illeti a Red Bull még mindíg elég gyors. De az érdekes hogy Hamilton szinte ugyan azt futotta mint az első edzésen.