Sebastian Vettel úgy érzi, hogy nem ő a hibás a Török Nagydíjon történtekért, mikor az első pozícióért harcolva összeütközött csapattársával, Mark Webberrel, ami a Red Bull Racing kettős győzelmébe került.
Webber magabiztosan vezetett, ám a 41. körben a kiállást követően a második helyre felugró Vettel teljesen megérkezett mögé a hátsó egyenesben.
A német versenyző a 12-es kanyarban akart volna elmenni márkatársa mellett, ám összeértek a kerekek, aminek következtében mindketten megpördültek, mellyel a McLaren ölébe hullott a kettős győzelem.
Webber egy első szárnycsere után végül a harmadik helyen végzett, mellyel megtartotta vezető pozícióját az egyéni pontversenyben, míg Vettel feladni kényszerült a küzdelmet.
„Úgy vélem, hogy ha megnézzük a visszajátszást, akkor egyértelműen látni lehet, hogy én voltam a belső oldalon” – mondta Vettel a riportereknek a történteket követően.
„A belső oldalra mentem, már előtte voltam valamelyest, és elkezdtem a fékezésre fókuszálni, aztán összeértünk, megütötte a jobb hátsó kerekemet, aminek következtében elvesztettem az autóm felett az uralmat, és kipördültem.”
Webber természetesen éppen az ellenkezőjét gondolja ennek, ugyanis véleménye szerint csapattársa túlságosan hamar kezdett el a külső ív felé húzni, ezért ütköztek össze.
„Sebastian előnyben volt a csúcssebesség tekintetében, és a belső oldalra húzott” – mondta az ausztrál. „Egymás mellett voltunk, azonban elég gyorsan indult el jobbra, és valójában ez volt az oka annak, hogy összeértünk.”
„Nagyon gyorsan történt mindez. Bosszantó a csapat számára, ez nem egy ideális nap. A két McLaren erős volt a mai nap folyamán, egy kiváló versenyt futottunk mi négyen, egészen addig a pontig.”
„Természetesen egyikünk sem akarta kiütni a másikat, de az ilyen dolgok néha megtörténnek, mikor mindketten az élen vagyunk. Ez soha nem ideális eset, és jobb, ha ezek nem történnek meg, de már nem lehet mit tenni.”
Vettel azonban elmondta, hogy mindez nem nyomja rá a bélyegét kettejük kapcsolatára, át fogják beszélni az egészet, de továbblépnek, és már a következő futamra kezdenek el koncentrálni.
„Nincs csapaton belüli harc” – folytatta a német. „Az ilyen dolgok néha megtörténnek. Nem kellenek, de nem lehet mit tenni. Természetesen nem vagyok túlzottan boldog, a belső íven voltam, már a fékezésre készültem, és összeértünk, ennyi történt.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(53 komment)Webber "tudását" és egész eddigi munkásságát kiválóan példázza ez a videó, amikor még Jaguáros volt!
http://www.youtube.com/watch?v=gFKHjkWWfcg
Nem csak Webber a hibás, hanem Vettel is.. Úgyhogy nem kellene ezt már túlragozni, Egyértelmű, hogy Webber nem nagyon hagyott neki helyet és Vettel tul hamar húzott rá Webberre. http://kepfeltoltes.hu/100531/809690627wv_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/100531/809690627wv_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/100531/809690627wv_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
@F1Papa: Hat igen akkor Webbernek pont balra kellett egy kicsit huzodnia, mert ..... mert biztos jott a kanyar :D
Mondjuk, itt egy videó, tavalyról: http://www.youtube.com/watch?v=olYSHE8CmwQ&feature=player_embedded#! 2:10 nél is kijön, milyen sportszerű ez a webber.
@szingh: Mond ezt a csapatfőnöknek...
@gedam: Bocs de nem ugyanazt a versenyt néztük. Én úgy láttam, hogy Vettel már jóval előbbre volt Webernél az ütközésnél , mivel Vette hátsó kereke Webber első kerekénél volt, ami nem 10 cm! Egyébként Webber nem az a sportszerű típus! Egyszerűen el kellett volna engednie Vettelt, de nem hagyott elég helyet neki, gondolta, hogy megleckézeti a német kisfiút az ausztrál macsó!
@Csetti: Kösz a kioktatást! Nyilván nem áll le számolgatni, de arra bőven volt ideje, hogy lássa, hogy megelőzték, ráadásul a csapattársa! Előrébb volt, Vettel de Webber volt abban a helyzetben, hogy ne adjon neki teret!
Ha adott volna neki helyett akkor most a csapata sokkal jobban állna!
És az sem valami nagy erény, hogy úgy vezet most Webber a pontversenyben, hogy leamortizálta a saját csapata egyik autóját!
@irvine87: És szerinted amikor ütköztek Webber tudta előre, hogy Vettel fog kiesni és ő végig tud majd menni??? ÁÁÁÁ!
Ekkorát kockáztatni szándékosan nem mer senki!
Ez Forma 1, itt nagyon drága hibázni!
ilyet hogy két csapattárs kiüti egymást 8-) az oké hogyha egy ferrari és egy mclaren ütközik
amugy ez vettel hibája volt tul hamar akart behúzodni
@Csetti: Pontosan ez az, abban a tized másodpercben mindig azt láttuk, hogy a RB kedves versenyzője, akár 300 km/h-ás sebességnél is inkább rálegyez egyet, minthogy elengedné a gyorsabbat.. és ezt a tavalyi évben megcsinálta vagy 4szer.
@mét-RS-kék-RS: Ezt az okos megjegyzést! Egy adott versenyszituációban, amikor tizedmásodpercek alatt kell dönteni, akkor a VB pontversenyt latolgatja a versenyző. Gondolkodj egy kicsit!
És még az jutott eszembe, hogy pár körrel később, a két gentleman mennyivel korrektebbül hagyott a másiknak helyet, a túlélésre. Úgy kell egymás ellen kűzdeni, ahogy Button és Hamilton tette. Az volt a verseny színfoltja, a szégyenét már kitárgyaltuk.
Webber ismét megmutatta, hogy a legsportszerűtlenebb versenyző, a Forma1-ben.
Alkalomadtán, akár ma is, tudnia kellene más versenyzőt, jelen esetben saját csapattársát, elengedni. De nem, ezt ő sosem tudta, hanem inkább ráhúz, kiszorít, kikényszerít, és még sok más gusztustalan trükköt vet be.. Az én problémám ezzel a hitvány emberrel az, hogy mi a frászt keres a FOTA-ban.
@mét-RS-kék-RS: tobb pont jar a masodik helyert ebben igazad van, de viszont akkor Vettel elso lett volna es megelozte volna a vilagbajnoki pontallasba, igy a harmadik hellyel es hogy Vettel kiesett meg mindig Webber maradt az elen (szoval ez igy Webbernek jobb volt )
Ez versenybaleset volt, senki nem hibás!
Méghogy nem hibás senki? Normál esetben Webber-nek már jobbra kellett volna húzódnia, hogy be tudja venni a kanyart... Ehelyett mit csinált? (dögölj meg Vettel) Tartotta egyenesen, és lelépett a gázról... Hallani a videón, hogy leesik a fordulatszám! Inkább mindketten essenek ki, de a nyikhaj ne előzze meg őt... Tudta hol van Vettel, és készült rá, hogy összeérnek a kerekek....Viszonylag jól is jött ki belőle. Ő a tapasztalt, tudta mit csinál.....
Nem hibás itt senki. Így kell ezt csinálni. Előzni kell minden áron, és ezt kivédeni bármi áron. Erről szól a verseny. Legalább is volt, mikor erről szólt. Réri szép idők!
@whoisnormen: Előbb azért tájékozódj, mielőtt végleg ellenszenv ébredne benned. Webber már panaszkodott, hogy nincs meg a sebessége az egyenesben. Vettel nyakán meg ott loholt Hami. Nézz jobban utána. A látszat pedig néha csal.
Webber volt a hunyó!
Ha gondolt volna a csapatra is és nem csak magára, akkor hagyott volna helyet Vettelnek, hogy normálisan érkezhessen a kanyarba.
Akkor pedig most egy második helye lenne ! Azért pedig több pont jár, mint a harmadikért!
szerintem 1ikük sem hibás, de mondhatjukúgyis hogy mind2en hibásak... mind a 2en látják hogy egyedül a cspattárs szólhat bele a világbajnokságba (szerintem senki nem veszélyes rájuk) és minden lehetőséget megpróbálnak a másik legyőzésére. vettelnek ez 1 lehetőség volt, gyorsabb volt, nemjött össze... Webber is megprobálta volna előzni ha fordított a hejzet...
és ez a szitu tisztán versenybaleset volt :)
webber egy szó: kezdőhiba
@irvine87:
Akkor grat Vettelnek hogy megpróbálta, gondolom örülsz.
Webber már azthitte magárol hogy profi de kurva nagyot tévedett a vén marha!!!!!!!!!!!!!!
@whoisnormen: na nicsak ki beszel!! Egy Ferrari rajongo arrol hogy Vettel nem bir vesziteni!! Hat nagyon helyes de legalabb a palyan probalt meg elore jutni, es ez az F1, nem a futam utan mint 2 hete Alonso (Schumi megeleozott =((((, adjatok vissza a poziciomat!!!)
@whoisnormen: na nicsak ki beszel!! Egy Ferrari rajongo arrol hogy Vettel nem bir vesziteni!! Hat nagyon helyes de legalabb a palyan probalt meg elore jutni, es ez az F1, nem a futam utan mint 2 hete Alonso (Schumi megeleozott =((((, adjatok vissza a poziciomat!!!)
egyre ellenszenvesebb vettel. Nem bír veszteni. mit pattog a második hely neki nem elég jó? Ha tapasztaltabb, és megfontoltabb pilóta lenne, tudná hogy a második helyet becsülni kellene. Bár aki a kicsit nem becsüli, annak ott a nullázás. megérdemelte
Sima Red Bull 1, 2 lett volna. Nagyon sajnálom érte. Amúgy szerintem Vettelnek ezen a világbajnoksága is múlhat, ha egyátalán lett volna rá esélye az utóbbi teljesítménye alapján.
A McLaren összekapta magát, a Red Bullnak lépnie kell, mert megint elveszti a világbajnokságot.
Hát Vettel megpróbálta, jogosan hiszen verseny.Button is megpróbálta csak épp egyiküknek sem sikerült :P
Versenyben voltak. Nem úgy jött össze, ahogy Vettel eltervezte. Kockáztatott. Veszített. Ennyi! De teljesen igaza volt, hogy megpróbálta. Biztos, hogy ha újra kezdhetné, újra megtenné. Legalább láthattuk újra, hogy nem adta fel! Szép volt!!!! Ez a Forma-1!
@Akrisz: Ki a szart érdekel , mit mond Rosberg ???
Minden normális néző, azt látta, hogy Vettel volt jobb poziban.
(Már csak azért is, mert neki a hátsójához ért Webber első kereke.)
Ezt tényleg Webber cseszte el, s így a MC ölébe hullott a győzelem, meg is érdemelten.
Vicces, hogy Rosberg beszél, aki a tényleges nagy öreg mögött nem tud mit kezdeni magával és kb akkor 40 mp-es lemaradásban volt.
nem hiszem, hogy mikor beért a bokszba volt ideje nagyon tv-t nézni
@gedam: Akkor Webber lehetett volna okosabb jah és gondolom tudjátok, hogy kieshetett volna ő is. Ilyen versenyszituban okos enged. Speciel itt senki nem engedett úgyhogy bukta. Lehet bántani a fiatal Vettelt, de akkor ne is fényezzétek a "nagy öreg" Webbert, mert neki lehetett volna több esze az ütközést elkerülendően!
@xvik: :P :)
@Akrisz: Ez jó, de ki kell hangsúlyozni, hogy nem kell itt "fikázni" senkit. Ez pl. Roosberg véleménye a sokmillió másik közül.
@Borrower: az egyértelmü, hogy normál esetben már jobbra tartott volna webber, de vettel veszitette el a fejét, nincs olyan, hogy hagyni kell elmenni a társamat, aki agressziven probál kiszoritani, én is hagytam volna középen, ha kevésbé akaratos vettel fékez, oszt megprobálja késöbb! elvesztette a fejét és kész!
nem verik rommá!!!
Az első futamokon, ha nincs baja az autónak akkor webber most azon gondolkodna, hogy hozza be azt a 40-50 pontot amivel Vettel előrébb van.
Vettel úgy volt holtversenyben webber-rel, hogy egy csomószor kiesett, még webber egyszerűen SZAR volt
Ajánlom mindenkinek , úgyhogy lehet fikázni Webbert..
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/17964/32/rosberg_teljesen_vila...
@gedam: Meg ne haragudj, tényleg úgy tűnik, hogy nyafizik, de mégis találtak műszaki hibát mindig a sírás mögött. Törött stabilizátor pl.Szombaton. Ez pech széria, hiába is próbálod kiforgatni. Nem írom le Webbert. Abszolút versenyképes, de nézd csak meg a vidit többször egymás után. Figyeld az autók mozgását!
@Borrower: vettel nem volt korrekt, hogy rámászott a jobb formában lévö öregre, ugy látszik neki folyt. a pechszériája, mindig nyafizik, hogy ez a baj, az a baj, azt közbe meg rongyáverik a szupertehetséget! :)
Konkurens oldalról egy cikk el lehet olvasni:
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek/17964/32/rosberg_teljesen_vila...
Webber nagyon beképzeli magának, hogy ő a jobb, Vettel pech szériája óta. Most is mikor ott haladt középen gondolom kihúzta magát és meg akarta mutatni. Nagyon nem volt korrekt és ezzel az önfejűséggel ejtette ki magukat az 1-2-ből...
Köszi a vidit Empi. Látszik ahogy Webber balra tekint a tükörben, meglátja Vettelt középrehúz és engedi "beesni" maga mellé. Elment mellette simán. Na okosok nézzétek csak. Ki volt jobb pozícióban?
@Empi: aki jobb pozicioban van az diktál, vettel rálegyezett, ráfázott!
gondolom vettel rá akart legyezni webberre, hogy az majd megijed...tévedett! :D
@gedam: Nem hiszem, hogy vettel nem bírta volna...
http://www.youtube.com/watch?v=7kYX0azcAw8
A felvételen látszik, hogy vettel fél autóval webber előtt volt és nem húzta rá a kormányt, hanem egyszerűen elkezdett befelé indulni, hogy ne a füvön kelljen mennie...és mivel ő volt előbbre, nem is kicsit, webbernek követnie kellett volna a mozgását...aki előbbre van, az diktál
a faszt gyorsabb. ha gyorsabb lett volna megelőzi 1. kiállásnál, a csapat biztosított rá lehetőséget, ellenben malajziával. vettel pancser volt.
pontosan robi88 webber nem akarta átadni a gyözelmet, a sokkal elörébb volt vettel kb 10 cm, webber meg sokkal jobb pozicioban volt, és sztem onnantol nincs helye a vitának, hogy vettel rántotta webberre a gépet, tehát, nem birta a kis nyomi idegekkel, fiatal ö még ehhez
Vettel-nek van igaza. Sokkal előrébb volt és gyorsabb is. Esélye nem volt Webber-nek, hogy kifékezze, hagynia kellett volna és boldogabbnak lenni egy második hellyel, mint egy harmadikkal, csak hát az egója nehezen bírta volna, ha a csapattársa egy nem sérült autóval simán megveri őt.
Vettel-nek van igaza. Sokkal előrébb volt és gyorsabb is. Esélye nem volt Webber-nek, hogy kifékezze, hagynia kellett volna és boldogabbnak lenni egy második hellyel, mint egy harmadikkal, csak hát az egója nehezen bírta volna, ha a csapattársa egy nem sérült autóval simán megveri őt.
Szegény Vettel már megint 0 pont ha nem a kocsi szarik be akkor ők ba...ák el.
@Robi88:
miért, te átadnád a győzelmet?
én meg gratulálok vettelnek, aki belement az egyenes vonalu mozgást végzö autoba
Vettelnek teljesen igaza van sokkal gyorsabb is volt , webber nem akarta át adni a győzelmet .
:D:D Gratulálok Webbernek nem csalódtam benne:D Ezt elbaszták nem kicsit NAGYON.