Fotó: Renault
HírekKiemelt

Renault: A Red Bullnak voltak furcsa igényei, de ennek most vége lesz

Bizonyos mértékben könnyebb lesz a Renault dolga a 2019-es Forma-1-es szezonban amiatt, hogy már nem kell motorokat szállítaniuk a Red Bullnak – mondja Cyril Abiteboul.

Az osztrák istálló két hete jelentette be, a következő két szezonban már nem a Renault, hanem a Honda erőforrásait használja az F1-ben, így a francia gyártó csupán saját csapatának, illetve a McLarennek szállít motorokat jövőre.

A Renault-nál elárulták, bár az elmúlt években sikerült nagyszerűen összecsiszolódni a Red Bull Racinggel, olykor voltak furcsa igényeik az osztrákoknak, nem is beszélve arról, hogy ők más üzem- és kenőanyag-beszállítóval dolgoztak.

Cyril Abiteboul, a Renault F1-es főnöke a Motorsport.com kérdésére elárulta, annak hatása, hogy jövőre nem három, hanem csak két csapatnak kell motorokat szállítaniuk, „nem jelentős”, ám hozzátette, „amikor kompromisszumokat kell kötnünk a McLaren, a gyári csapat és a Red Bull között, őszintén szólva sok időt veszítünk, és elég zavaró tud lenni”.

„Nagyon jól tudtuk, hogyan dolgozzunk együtt, a folyamat már nagyon jól kialakult, mint ahogy a kommunikációs csatornák is. Másfelől viszont a Red Bull elég nagy csapat, komoly követelményei vannak és nagy elvárásai.”

„Néha extra erőfeszítésekre volt szükség a mieink részéről, kompromisszumokat kellett kötnünk az ő igényeik és a prioritásaink között, melyen nyilvánvalóan az enstone-i igények felé tolódtak el, főleg a motor és a kasztni integrációja kapcsán.”

„Gyakran szánunk időt és energiát az igényeikre, amik olykor egy kicsit furcsák tudnak lenni. De így most fókuszálhatunk. Ez tehát biztosan változni fog.”

A Red Bull az évek során rendre az egyik legjobb kasztnit építette az F1-ben Adrian Newey irányítása mellett, Abiteboul pedig elárulta, leginkább az energiaital-gyárosok aerodinamikai részlege miatt voltak a motorgyártó szempontjából furcsa igények.

A Renault a Red Bull-lal való szakítás után arra fókuszálhat, hogy saját autójához fejlesszen motort, miközben nyílt diskurzust folytat a McLarennel.

Emellett pedig ki kell találniuk, hogy miképp hasznosítsák azokat a szakembereiket, akik az elmúlt években „beépültek” a Red Bull Racinghez.

„A teljesítmény globális optimalizálására törekszünk, de mindig hatalmas kihívás megtalálni a kompromisszumokat két szereplő optimuma között. Olykor ez tényleg problémákat okoz. De az idő múlásával ezek a dolgok javultak. A legrosszabb 2014-ben volt a helyzet, a hűtéssel nem igazán boldogultunk.”

„Gyakran megvitatjuk a kipufogó pozícióját, mert ha megnézzük a Red Bull és a Renault autóit, láthatjuk, hogy van aerodinamikai különbség. A Red Bull sokkal jobb, ez nyilvánvaló. És ez jelentős kihívást jelent a motort tekintve.”

Szólj hozzá!