Vegyes érzésekkel nyilatkozott Nick Heidfelddel kapcsolatban a Renault istálló tulajdonosa, Gerard Lopez. A szakember eredmények tekintetében többet várt a német versenyzőtől.
Heidfeld az idei szezont megelőzően, mondhatni utolsó pillanatban csatlakozott a brit-francia istállóhoz, miután Robert Kubica súlyos sérüléseket szenvedett egy olaszországi raliversenyen.
A német versenyző az eddig eltelt 11 futam során összesen 34 pontot szerzett, mellyel a világbajnoki tabella nyolcadik helyét foglalja el, egy hellyel megelőzve a 32 pontos Vitaly Petrovot.
Lopez elmondta, habár hálával tartoznak Heidfeldnek Kubica helyettesítéséért, valójában eredmények tekintetében többet vártak a rutinos sofőrtől.
„Vegyes érzéseim vannak Nickkel kapcsolatban az elmúlt hetekben őt ért rengeteg kritikát illetően” – mondta a Renault tulajdonosa.
„Be kell ismernünk, felbecsülhetetlen értékű munkát végzett a szezon korai szakaszában. Segített az autót az új kipufogórendszer köré fejleszteni, mely rendszert nem volt könnyű megérteni. Lehetőségünk volt arra, hogy az autó fejlesztése szempontjából tiszta irányvonalat kövessünk. Az eredmények tekintetében viszont kétségtelen, hogy sokkal többet vártunk tőle és csalódottak vagyunk.”
A szakember Vitaly Petrov szereplésével kapcsolatban viszont elégedetten nyilatkozott: elmondta, az orosz versenyző sokat fejlődött tavaly, bemutatkozó éve alatt.
„Sokakat meglepett a szezon elején mutatott teljesítménye, hiszen sokkal jobb volt, mint tavaly. Mi nem lepődtünk meg, hiszen mindig hittünk Vitaly képességeiben.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(59 komment)@babszem: azért kíváncsi lennék, melyikőtök állna fel közelharc után.. xd
@Sandra96: verekszünk, csak virtuálisan:). Bocs, de nem fogok kussban maradni, ha valaki csak azért pocskondiáz mert más a véleményem...
hát ez egyre jobb... nem sül le a pofátokról a bőr? a francért kell marni a másikat?! komolyan, inkább verekednétek össze, minthogy itt szívjátok egymás vérét, ezzel is csak újabb és újabb veszekedéseket és mocskolódásokat szítva!
@tifosi: mert agyvérzést fogsz kapni ha állandóan csúcson jár a vérnyomásod:) Vagy pont a bunkóságoddal vezeted le a napi stresszt/pinahiányt/stb-t?
Akkor elnézem Neked a baromságaidat, de csupán emberbaráti szeretetből.
Egyébként meg ugye lehet más a véleményem, mint Neked?:)))) Köszi.
@babszem: Mert mi lesz, jankó?
@tifosi: Kuss, foskoma!
A nyilvánvaló hülyeséget le kell törni, márpedig babszemjankó közel Kistillű zavaságokat hord össze.
@F111: Én is ferraris vagyok. Nem ez a baj. Meg semmi kifogásom ellene hogy beszólogat csak rákérdeztem h miért is ilyen. Nyugi van Bill Clinton :D
@popec11: Nem is bunkó, miért nem hagyjátok már! Azért mert ferraris? Na és? Azon kívül az avatárja is jó:) Inkább akartok egy vettelnyaló 8 évest? Vagy klan-t? Na ugye!
A rutinjához mérten tényleg elég gyengén teljesít. Ha így nézzük, akkor valóban leszerepelt. Egy "másodéves" versenyzőt illene jobban lehagyni.
@tifosi: téged is inkább nyelt volna le anyád:)))). Mi a fene bajod van, kell feleslegesen beszólni? Szájkaratézhatunk, de a többiek nem hiszem, hogy kíváncsiak rá:))))
@tifosi: Nem azért báttya de a Heidfeldes témában egyet értünk de elárulnád nekünk miért vagy bunkó mindenkivel amikor 1 rossz szót nem mondtak rólad??
@tifosi: megmutatkozik az értelem.. ez igen! :D
@babszem: Túlértékeled magad.
@tifosi: az, aki a Tiedre:))))
@babszem: Jó, de egy babszemjankó véleményére ki ad?
@vincze: Kit érdekel, ha megvolt az esélye a pontszerzésre.
Érdekes mennyire másként látjuk a dolgokat. Én azon csodálkoztam, hogy Heidit egyáltalán versenyautóba ülteti bárki is.
Petrov meg fizetős létére nem megy rosszul. Yoda-papának sokkal többet kellene villantania, de ő csak körözget remélve, hogy majd lesz valahogy. Az nem mentség, hogy hulladék a Renault, attól még versenyezhet valaki a hátsó traktusban is jókat. Lásd Koba:)))).
Számomra Petrov sokkal meggyőzőbb, valami fiatal srácot kellett volna mellé ültetni.
@gombocfej: Örülök hogy sokan vagyunk hasonló véleményen. Ennyi ember nem tévedhet. A Reanault-csapat cseppet sem szimpatikus. És állandóan csinálják a zsarolást is a FIA felé, hogy ha nem lesz ezmegaz, akkor ők aztán kilépnek az F1-ből...nem lenne nagy veszteség.
Volt két évük, amikor Alonso és Briattore révén nyertek (bár az mintha Benetton-Reanault lett volna) és azt hiszik, most már ők is olyan tekintélyű csapatnak számítanak, mint a Ferrari vagy a McLaren. A Citroen halomra nyeri magát a ralliban, a Peugeot a lemansban, egyedül a Reanault nem képes eredményt felmutatni.
A másik meg, hogy mindig mindegyik csapatvezető megpróbálja a nyilvánosság előtt megvédeni a versenyzőit, bármilyen hülyeséget is tegyenek. Még a RB is védte Webbert, pedig talán nem a kedvencük. Domenicali és Montezemolo soha egy rossz szót nem mond Massáról, pedig lenne rá ok. Hamilton és Button tönkrezúzzák egymást és a pályát, erre Whitmarsh azt mondja, hogy szereti, ha a versenyzői küzdenek. Ellenben a Renault állandóan kritizálja Heidfeldet és nyalja Petrovot. Fújj! Remélem, megtapasztalják, milyen az, amikor tartósan hátulról nézhetik a HRT-ket!
@robertone2: Nem jól láttad az esetet. Itt-ott lángnyelvek csaptak fel. Na és? Mehetett volna még 30-40 kört. :) De komolyan tényleg megbízhatatlan az idei gépük.
Ezek mindenkit hulyenek neznek,Petrovot csak penzeert tartsak hol a turoba fejlodott annyit,meg Kubicahoz hasonlitani az mar rohej...
@tifosi: Ja a saját hibáján kívül esett ki de általában bőven a top10-en kívülről..
Már bocsánat, de Petrovról meg azt nyilatkozzák, hogy mennyit fejlődött és már kb. Kubica szintjén van.
Akkor mi bajuk van azzal a Heidfelddel, aki alatt nagyságrendileg többet rohadt le a járgány, sokkal több önhibáján kívüli balesete volt és ENNEK ELLENÉRE van a Kubica szintjén álló Petrov előtt???
Akkor logikailag (és nem csak logikailag, el is verte amikor egy csapatban voltak) Heidfeld jobb mint Kubica. Akkor mi a Heidfeld elleni ugatás tárgya??
Az utolsó versenyen például kigyulladt alatta a gép. Hogy már akkor is Petrov mögött volt? Bakker egy olyan gép ami kigyullad az korábban sem volt rendben, vagy mégis mitől gyulladt ki, spontán öngyulladás??? Inkább a csapatot kéne szidni nem Heidfeldet.
Rakjanak alá megbízható kocsit, akkor majd nem csak két ponttal lesz előtte.
Mire fel csalódtak? Úgy veri a csapattársát, hogy az utóbbi futamokon saját hibán kívül esett ki. Az is egy fasság, hogy Kubica tavalyi produkciójához mérik. 2009-ben joggal várhatta volna a BMW Kubicától, hogy hozza a 2008-as produkcióját, ehelyett kikapott Nicktől.
@F111: jó szórakozást:)
@babszem: Amerikai autós...mit várhatnánk! :)) Na megyek én is, megverek valakit:)
@F111: Köszi:). Amúgy tényleg szeretek árral szemben úszni, de nem rosszindulatból. Csupán felvilágosító munkát végzek:). Ám, mint tudjuk senki sem lehet próféta a saját hazájában.
@babszem: Ok, rendben! Jó lenne, ha korrekt csapat jönne itt össze, néha vannak jelei! Na üdv, mennem kell.
Bakker elírtam a Heidfeld lányának névválasztásáról írt hsz-t. Szóval: remélhetőleg NEM a külseje miatt lett ez a neve. Basszus, rögtön javítom. Hú de égő:)))
@GOF1: kikérem magamnak! Semmi rosszindulat nincs bennem /na jó, néha eldurran az agyam a hülyék miatt/, de abszolúte nem áll szándékomban rosszindulatúnak lenni. Sajnálom ha így érzed.
@F111: Ja!? Akkor én kérek elnézést!
@GOF1: szerintem félreértelmezed a hozzászólásait. Egyébként meg unalmas mindig egyetérteni.
@babszem: Dehogy. Hagyományos kotyogósban. Csak épp már lefőtt mikor elkezdtem írni :D
@atti-F1: osztozom a Shumi dologban, szerintem Ő is tisztában van vele, ahogy Nick is azzal, hogy ez neki átmeneti állapot, és elkezdik piszkálgatni, hogy véletlenül se reménykedjen, mert már a Renaultos jövőjéről is beszélni kezdett.
@F111: Köszi! Csak ne szolgáltassunk alapot az anti Alonsos drukkereknek, mert aztán kezdetét veszi az anyázás....
@babszem: Köszi a magyarázatot! Kérdeznék valamit. Te miért rosszindulatoskodsz mindenhol? Sok kommentedet olvastam, és jellemző Rád!
@GOF1: mert nem a versenyzői kvalitásait hasonlítgatta:))))
@F111: én úgy hallottam, hogy Vityának 3 lába van.
@F111: nem láttam még a kiscsajt, de remélhetőleg NEM a külseje miatt lett ez a neve:)
@GOF1: ...nem azt akartam kihozni, hogy Petrov olyan jó versenyző, mint Alonso. Így megnyugtató?
@GOF1: hát ez jutott eszembe!:)
@Pogácsa: Okostojás én Rosberg szurkoló vagyok de annyit felérek eszel hogy Sumi nem VB -t nyerni ment a Mercihez, ez az F1 is hülye sport ugye mert gondolkodni is kell.
@F111: Akkor gondolom téged sem zavarna, ha egy verébhez hasonlítanak, mert annak is csak egy feje van!??? Na jó, de tényleg, miért nem egy hasonjó kaliberű versenyzőhöz hasonlítottad?
@GOF1: Egy bizonyos szempontból miért ne hasonlíthatnám? Neki is csak két lába van...
@babszem: Yoda a lánya? Ez jó, biztos vele van az erő és sok benne a mitokon....ánizé:)
@F111: Ember, már ne is haragudj, de TE ALONSOHOZ HASONLÍTOD PETROVOT? Szerintem rohanj az ügyeletre, vagy add meg a címed és küldök mentőt.
@babszem: Hú, majdnem kollégák vagyunk; nekem Dodge-om!
@minikahona: miért, Te lábosban főzöd?
@babszem: ott a pont! :D de így spóroltam egy karaktert és hamarabb végeztem a mondandómmal, így nem égett oda a kávé :D
@F111: az előbbit szerkesztettem. Chryslerem van:)
@babszem: Neked meg biztos rönyőd van, igaz?
@Pogácsa: Így van, Pogi, Rosberg is egy puhapöcs.
@minikahona: figyu, nem kötözködésből, de a tavaly az "elipszilonnal" írandó és nem j-vel:).
F111@: Heidfeld olyan lehetőséget kapott a Renault-tól, amiért sokan a 2 kezüket tennék össze. Nem élt vele, mert nem is tudna, csak azt bizonyította be, hogy nem véletlenül került idejekorán parkolópályára. Soha nem láttam, hogy nagyon küzdene, szerintem kifejezetten anti-versenyző figura. Éppen a tej nem alszik meg a szájában...
Ráadásul Yodának nevezte el a lányát. Normális az ilyen? Igaz, ennek nem sok köze van a versenyzői képességeihez. Amik nem is léteznek:))))
Ez a Renault csapat ugyanolyan szar, mint az autók, amiket gyártanak. Adjanak Heidfeld alá egy normális autót és akkor jobb eredményeket kapnak.
Petrov meg olyan fizetős pilóta, mint mondjuk Alonsó, aki mindenhová a Santander bankkal megy. Tehát nem kifejezetten ő fizet, hanem vannak társult szponzorai. Én csodálkoznék, ha Heidfelnek egy darab szponzora nem lenne. Egyébként meg leszarom, hogy van-e szponzora vagy nem. Azt látom, hogy Heidfeld (úgy mint Schumi és Hamilton) küzd, előzget, próbálkozik, kockáztat egy béna autóval, a versenyeken hátulról jön fel, miközben a csapata elrontja, felgyújtja, félreszervízeli az autóját. Ehhez képest Petrov pörög-forog a pályán, tör-zúz...és ezzel elégedettek. Tessék, vegyétek fel még Satót is, francia majmok, aztán egyétek, amit főztetek!!
Sokan elfelejtenek egy fontos dolgot: Petrov fizetős pilóta. Fizet azért, hogy versenyezzen, Heidi meg elvileg a tehetsége miatt van itt (mint Kubica helyettese). Az lenne az elvárás egy olyan pilótával szemben aki már ennyi versenyt teljesített, hogy pár ponttal egy fizetős pilóta előtt legyen ? Ne nevettessetek már. Jogos a Renault felháborodása. Rosbergnek meg 1,5* annyi pontja van mint Schumachernek és az meg nem jelent semmit egyesek szerint. Egyébként latika, ne ide kommentelj, mert ez nem az a "közösség" ahol khmm, érted mire gondolok ;) Az érdemi kommentek inkább a fórumon vannak. Én is csak azért reggeltem ide, hogy szóljak :)
Azt sem kell elfelejteni hogy Petrov már 1 évet versenyzett a Renault-nál, Heidfeld-el pedig még nem dolgoztak. Így mivel ismerték Petrov tavaji teljesítményét így joggal elégedettek vele, mivel szerintem tavajhoz képest jobban teljesít idén. Heidfeld-től pedig elvárták hogy hozza Kubica szintjét. Mivel nem hozta csalódottak. És az hogy Heidfeld 2 pontal Petrov előtt van az nem jelenti azt hogy ő jobb is. Az csak 2 pont istenem. Ha legalább 10 pontal előtte lenne akkor megérteném, de így. Mindegy akárki akármit mond én Petrov-nak szurkolok. Elég már a sok német versenyzőből, kellenek más nemzetiségűek is!! Go Petrov!!! :D
Én meg csalódtam a Renault-ban, hogy Heidit hozta Kubica helyére. Mégis mit vártak tőle?
Nick: Csalódtam a Renaultban.
Most mi van?Petrovval elégedett,pedig Nick gyüjtött több pontot.Ez ostoba.Adjon a seggük alá normális gépet.