A Renault technikai igazgatója, James Allison meg van győződve arról, hogy csapata képes lesz a Mercedes GP elé kerülni a következő versenyeken, miután kiválóan teljesített az idei első három megmérettetésen.
A francia alakulat elégedett lehet az eddigi teljesítményével, hiszen már a szezon második futamán megszerezte idei első dobogós helyezését, és a négy élcsapat mögött egyértelműen a legerősebb.
Bár tisztában van azzal, hogy az időmérőn nem lesz könnyű dolguk, és ezen a területen még sokat kell javítaniuk, Allison szerint a versenyen igenis megfoghatják legközelebbi ellenfelüket, a Mercedest.
„Úgy gondolom, hogy ez sikerülhet, mert jelen állás szerint úgy tűnik, hogy csak az időmérőn vannak előttünk, míg a versenyen mi vagyunk előnyben, legalábbis ez derült ki számunkra a legutóbbi futamon Malajziában” – mondta a szakember a csapat hétfői előzetesében.
„Több újdonsággal készülünk a Kínai Nagydíjra, melyek között egy új fenéklemez és egy alternatív első szárny is szerepel. Bár ez talán nem lesz elég ahhoz, hogy az időmérőn megelőzzük a Mercedest, sikerülhet közelebb kerülni hozzájuk.”
„Ha pedig egy jó rajtot veszünk, és sikerül eléjük ugranunk, akkor azt gondolom, hogy a sebességünk meglesz ahhoz, hogy előttük is maradjunk” – folytatta Allison, aki szerint csapata agresszív fejlesztési programja meghozza majd a várt eredményt.
„Soha nem titkoltuk, hogy igen agresszíven fogjuk fejleszteni az autónkat a 2010-es évadban. Az agresszív fejlesztés azt takarja, hogy hatékony ötletekkel állunk elő, és azokat a lehető leghamarabb megpróbáljuk pályára vinni.”
„Az aerodinamikai fejlesztési rátánk minden eddiginél magasabb, duplája a tavalyinak. A gyárban is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ötleteinket, és a legújabb fejlesztéseinket közel fele olyan gyorsan megvalósítsák, mint a tavalyi évben.”
A Renault eddig szárnyal, az év egyik legnagyobb meglepetése, hiszen a tavalyi gyengélkedés után már most jobb eredményeket ért el, mint egy éve.
Robert Kubica az elmúlt két versenyen egy második és egy negyedik helyet gyűjtött be, és a csapat 14 ponttal van csak lemaradva a Mercedes mögött a konstruktőrök versenyében.
Allison éppen ezért elégedett, és elmondta, hogy csapata a maximumot kihozta az első három versenyből, és nem is állhatna jobban a negyedik futam előtt.
„Úgy gondolom, hogy mindent elértünk, amire reálisan számíthattunk, mert az eredmények túlszárnyalják az autó jelenlegi versenyképességét” – magyarázta. „Mindent kihoztunk a lehetőségekből, és számos kiváló eredményt elértünk, így jól kezdtük az idei szezont.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)Sztem ha az új fejlesztései bejönnek a Renault-nak akko simán el tudja csípni a Mercedest!
Merci erős csapat Ross Brawn pedig a legjobb csapatfönők, de azért meg lehet őket előzni Hajrá Renault!! Hajrá Kubica és Petrov!!!
@Fisica: De nem ám, a merci jelenleg közelebb áll a renaulthoz, mint az élmezőnyhöz.
Így legyen! Van egy eszméletlen gyors és agresszív pilótájuk Kubica személyében, bár Petrovnak még bele kell rázódnia, de remélem pár versenyen belül megteszi.
Az első futamon normális körülmények közt a Renault lasabb volt, az utána lévő 2-nél elég káosz volt a mezőnyben, még nehéz lemérni a sebességüket.
Egyébként hajrá Renault! :)
Miért is ne?! nem olyan reménytelen a helyzet!
Hajrá!:)
Lada a Mercedest? :)) :D
Ahhoz Petrovnak is pontot kell szereznie!
álmodik a renault:D