Fotó: Renault Sport F1
HírekKiemelt

Renault: Ez így nem mehet tovább!

Nagy hangsúlyt fektet 2018-as motorjainak megbízhatóságára a Renault, mely biztosította partnercsapatait, a Red Bullt és a McLarent arról, hogy ugyanolyan bánásmódban részesülnek, mint a gyári istálló. A francia gyártó szerint viszont a Forma-1-nek gyökeres változásokra van szüksége.

A Renault néhány éve már újra gyári csapatként vesz részt az F1-es küzdelmekben, a cél pedig természetesen a világbajnoki cím, melyet utoljára 2005-ben és 2006-ban sikerült bezsebelni Fernando Alonso révén.

A jelenlegi motorszabályok közepette viszont nincs egyszerű dolga a franciáknak, hiszen a Mercedes és a Ferrari a technológiát tekintve egyértelműen előrébb jár. A Renault-nak tavaly sikerült nagy előrelépéseket tennie, idén viszont új autójának megbízhatóságára helyezte eddig a fő hangsúlyt.

„Sokkal konzervatívabban kezdtünk neki az idei szezonnak. A hangsúly a megbízhatóságon van. Ez fontos, mert egy teljesen más autónk van, aminek eltérő a váltója, a felfüggesztése, és számos más eleme” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault F1-es főnöke a Gazzetta dello Sportnak.

„Tavaly sikerült feljönnünk a konstruktőri pontversenyben a 9. helyről a 6. pozícióba. 2018-ban pedig tovább kell haladnunk.”

„Jó úton járunk a céljaink elérése felé a stabilitást és a teljesítményt tekintve. De ez csak a kiindulópont.”

A szakember kifejtette, mindent megtesznek azért, hogy motorjuk is felérjen a nagyok szintjére, ebben pedig a Red Bull és a McLaren komoly segítséget nyújthat.

„Partnerként tekintünk a Red Bull Racingre és a McLarenre, nem pedig vásárlóként. Garantáljuk, hogy mindenki azonos bánásmódban részesült. De ez egy olyan pozíció, amit át kell gondolnunk, amikor a következő motorgeneráció, a 2021 utáni Forma-1 kerül szóba.”

Abiteboul beszélt arról is, egyelőre még nem tudni, hogy a Red Bull jövőre is a Renault motorjait használja-e, de komoly tárgyalásokat folytatnak majd az osztrákokkal, és mihamarabb szeretnének döntést hozni.

„Ezt még túl korai megmondani. De egy dolgot szeretnék kiemelni: nem volt még egyetlen idényünk sem intenzív egyeztetések nélkül, és most már 12 éve dolgozunk együtt! Persze nem azt mondom, hogy ez 2019-ben folytatódik. De szeretnénk mihamarabb tisztán látni az együttműködésünkre vonatkozóan.”

A Renault főnöke szót ejtett a Forma-1 jövőjéről is, szerinte ugyanis gyökeres változtatásokra van szükség.

„Így nem mehet tovább. Az nem járja, hogy már 1 évre előre tudjuk, ki lesz a világbajnok. Ez nem egészséges, és nem szolgálja senkinek sem az érdekeit” – mondta a szakember.

„Szorosan együtt kell működnünk a Liberty Mediával, valamint a Ferrarival, a Mercedesszel és a McLarennel is, hogy változás történjen. Máskülönben sérül a Forma-1 DNS-e. Az elmúlt évek receptje már nem működik egy folyamatosan változó világban, az autóeladások sem olyanok, mint korábban. A sportra, nem pedig a technológiára kellene fókuszálni.”

Szólj hozzá!