Renault: Kvyat kib*szottul agresszív volt - F1VILÁG.HU

Renault: Kvyat kib*szottul agresszív volt

HIRDETÉS

Csúnyán kiakadt a Toro Rosso versenyzőjére, Daniil Kvyatra a Renault versenyigazgatója, Frederic Vasseur, amiért az orosz agresszív vezetésével tönkretette Kevin Magnussen futamát.


Csúnyán kiakadt a Toro Rosso versenyzőjére, Daniil Kvyatra a Renault versenyigazgatója, Frederic Vasseur, amiért az orosz agresszív vezetésével tönkretette Kevin Magnussen futamát.

Miután a verseny elején elektronikai gondjai támadtak, Kvyat a vasárnapi futamon próbálta visszavenni körét Magnussentől, ám az előzési kísérlet közben a két versenyző összeütközött a Rascasse-ban.

Kvyat Magnussent okolta az incidensért, a stewardok azonban a Toro Rosso versenyzőjét találták vétkesnek, aki így a Kanadai Nagydíjon 3 rajthelyes büntetést kap.

Frederic Vasseur, a Renault versenyigazgatója dühösen nyilatkozott a történtek után, elmondása szerint ugyanis Magnussen indokolatlanul agresszív volt.

„Kevin azt kérte tőlünk, hogy korán váltsunk intermediate-gumikra, ami jó döntésnek bizonyult” – mondta a szakember.

„A probléma az volt ezzel, hogy [Pascal] Wehrlein mögé került, és időt veszítettünk ezzel. És aztán ott volt a Kvyattal történt baleset, aki lekörözött volt – 1 vagy 2 körös hátrányban volt, és kib*szottul agresszív.”

„Kár érte, mert tönkretette Kevin versenyét. Nem volt dolga – sem nyerni, sem veszíteni nem tudott, mert 2 körös hátrányban volt.”

„A baleset miatt Kevin autójának padlólemeze megsérült. A gumikat lecseréltük, újraindultunk, de a padlólemez teljesen szétroncsolódott, és ez 2 körrel később egy újabb balesethez vezetett.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!