Hírek

A Renault már taktikai rajtbüntetésekről beszél

Fotó: Renault Sport F1

Még el sem kezdődött a 2018-as Forma-1-es idény, a Renault főnöke, Cyril Abiteboul máris arról beszél, hogy könnyen lehet, bevállalnak néhány rajtbüntetést idén a jobb teljesítmény elérése érdekében.

A Forma-1 csapatai nagy kihívás előtt állnak 2018-ban, hiszen 21 versenyhétvégét kell 3 erőforrással teljesíteniük. Ez főleg a Renault-nak és a Hondának jelenthet komoly feladatot, ezen két gyártó ugyanis tavaly sorozatos műszaki gondokkal küszködött, ráadásul a teljesítmény tekintetében is le voltak maradva a Mercedestől és a Ferraritól.

A Renault-nak tehát folyamatosan javítania kell a motorteljesítményen, ehhez viszont az szükséges, hogy folyamatosan be tudja vetni újításait. Könnyen lehet tehát, hogy a csapat 4-5 erőforrással teljesíti az új szezont, tehát bevállal rajtbüntetéseket.

A rajtbüntetésekkel ráadásul lehetőség lenne arra, hogy nagyobb teljesítményen üzemeltessék a V6-os erőforrásokat, hiszen nem kell amiatt aggódniuk, hogy minél jobban kitolják a motorok élettartamát.

„Még nem szeretnék túl sok mindent mondani ebben a szakaszban, mert nagyon korán van. De tudtuk, hogy jönni fognak ezek a szabályok, tudtuk, mit kell tennünk, és egy kicsit még nyíltan gondolkodunk arról, hogy mi a legjobb módja az idei szezon teljesítésének” – mondta Cyril Abiteboul.

„Főleg azt szeretnénk, hogy a megbízhatóság és a teljesítendő kilométerek miatt ne tudjuk kihasználni a teljesítményt. És gondosan figyelemmel kísérjük a rajtbüntetésekre vonatkozó szabályok alakulását is.”

„Talán tudják, hogy azok kicsit rugalmasabbak lettek, kevésbé fájdalmasak. Ezt a tényezőt is belekalkuláljuk majd a folyamatba, amikor megtervezzük az idei év motorgyártásait, és akár bevállalunk rajtbüntetéseket is, ha kell, vagy legalábbis átgondoljuk, hogy taktikailag előnyös-e számunkra, vagy sem.”

Fotó: Renault Sport F1

Abiteboul azt mondja, a Renault gyári csapata a második előszezoni teszt és a szezon első, ausztráliai versenye között meghozza döntését, amikor már több információja lesz új V6-os erőforrásával kapcsolatban.

„Meg akarjuk szilárdítani az alapokat, többet akarunk tudni magunkról, illetve a motorunk teljesítményéről. Ha mindenkinek jobb lesz az, hogy 4 erőforrást használ fel a szezon során a 3 helyett, akkor meghozzuk a döntést. De még tényleg korai erről beszélni.”

A szakember azt mondja, a Renault hasonló teljesítménnyel kezdi meg a 2018-as idényt, mint amilyennel zárta az elmúlt szezont, de a megnövelt megbízhatóságnak hála hatékonyabban tudja kihasználni majd a motorerőt.

„A cél idén az, hogy megbízhatóan kezdjük a szezont, és ez lehetővé tegye, hogy kihasználjuk a motorban rejlő potenciált. Erre tavaly nem volt lehetőségünk. Ennek köszönhetően pedig a motorunk jobban teljesíthet.”

„Az, ha megbízhatóak vagyunk, lehetőségeket nyit meg a teljesítmény tekintetében is. Nem választhatjuk külön a kettőt, mert kéz a kézben járnak. Ha dolgozunk a megbízhatóságon, dolgozunk a teljesítményen is.”

A Renault idén saját gyári csapata mellett a McLarennek és a Red Bullnak is szállít motorokat.

Szólj hozzá!


További hírek