Robert Kubica nem szomorkodik amiatt, hogy végül nem sikerült megszereznie a pole pozíciót a mai időmérő edzésen, mert úgy gondolja, hogy csapata nagyon erős lesz a vasárnapi megmérettetésen, ahol még bármi megtörténhet.
„Az autó karakterisztikája hasonló volt, mint a reggeli edzésen, és reggel úgy éreztem, hogy egy kicsit jobbak leszünk a versenyen, mint az időmérőn” – árulta el a lengyel pilóta, nem gondolta volna, hogy be tud ékelődni a két Red Bull közé a kvalifikáción.
„Megijedtem a délelőtti tréningen, hiszen a megtankolt autó alja sokszor érte a burkolatot, így állítottunk az autó hasmagasságán, ami egy kis hátrányt jelentett az időmérőn, ám előny lehet a versenyen.”
„Persze Monaco egy kicsit más, hiszen itt nem a puszta versenysebesség számít, inkább arról szól a dolog, hogy épségben hazahozd az autód, a megfelelő ütemben állj ki gumikért, és megpróbált elkerülni a forgalmat.”
Bár sokan úgy gondolják, hogy a páros rajtszámú helyekről indulók egy kissé hátrányban vannak, Kubica nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy a pálya piszkosabb oldaláról kell majd elrajtolnia.
„Őszintén szólva nem tudom. A szezon elején nagyon jók voltak a rajtjaink, aztán az utóbbi időben már nem voltunk olyan jók, mint anno. Barcelonában viszont ismét kiválóan indultunk, de később sajnos pozíciókat vesztettünk” – magyarázta.
„Monacóban nincs távol az első fékzóna. Piszkos oldal, tiszta oldal, majd meglátjuk holnap, van egy kis különbség, de nagyon kicsi, ami miatt nem kell aggódnunk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(6 komment)@whoisnormen: és az a valaki meg is fogja őket!!!
hát ha már Hamiltonnak sem sikerült multkor, és Alonso sem fog most beleszólni az energiaitalosok dolgába akkor Hajrá Kubica. valakinek meg kell fognia őket...
@McLaren fan: Igen igaz is!!!Hajrá McLarenek,Hamilton és Kubica!!!
Én Hamilton és Kubica győzelmének örülnék a legjobban, ez a 2 versenyző akik megérdemelnének már 1 győzelmet idén.
Adná az ég h lerajtold webbót. :D
Úgy legyen Robert ahogy te mondod!:D