Renault: Megbízhatónak tűnik a 2016-os motorunk

Komoly előrelépést vár 2016-tól a Renault – a francia gyártónál azt remélik, sikerült tanulniuk az elmúlt évek kudarcaiból, így a következő idényben egy sokkal versenyképesebb erőforrással állhatnak elő.


Komoly előrelépést vár 2016-tól a Renault – a francia gyártónál azt remélik, sikerült tanulniuk az elmúlt évek kudarcaiból, így a következő idényben egy sokkal versenyképesebb erőforrással állhatnak elő.

A Renault és partnercsapata, a Red Bull között igencsak megromlott a viszony az elmúlt idényben, a felek azonban jövőre is együtt folytatják – a francia gyártó pedig a Lotus felvásárlásával gyári csapatot indít a Forma-1-ben.

Remi Taffin, a Renault műveleti igazgatója a minap egy interjúban elárulta, komoly hibákat követtek el az elmúlt két évben, ezekből azonban tanultak, így biztos, hogy jövőre versenyképesebb csomaggal állhatnak elő.

„Az első téli tesztre úgy érkeztünk meg, hogy azt gondoltuk, nagyot léptünk előre a két idény között. Őszintén azt hittük, hogy jó munkát végeztünk” – mondta Remi Taffin.

„Bizonyos területeken így is volt, de három fő vonalon elakadtunk. Az első a dugattyúkkal kapcsolatos műszaki problémák voltak. A teszteken nem láttuk a konkrét problémát, minden alkatrész a szokásos módon ment tönkre.”

„A másik probléma az volt, hogy az erőforrás elektronikájában volt még egy alkatrész, amire nem tudtunk rámutatni, és az továbbra is problémák gyökere volt.”

„Az utolsó tényező pedig az volt, hogy nagyon későn léptünk rá a fékre, egészen az utolsó pillanatig döntéseket hoztunk. Az első futamra meghatározott erőforrást nagyon későn véglegesítettük – túl későn, egyszerűen nem voltunk készen. Annyira le akartuk faragni a hátrányunkat, hogy kihúztuk magunk alól a szőnyeget.”

„De a problémák ezen keveréke lehetőséget adott arra, hogy sokat tanuljunk, és megbizonyosodjunk arról, hogy hasonló gondjaink a jövőben biztosan nem lesznek.”

Bár az idei esztendőben nem sok eredményét láttuk a Renault és az Ilmor együttműködésének, Taffin azt mondja, Mario Illien vállalata komoly lökést adhat majd nekik 2016-ban.

„Különféle koncepciókat tudtak letenni az asztalra az égési folyamatokkal kapcsolatban, most pedig, 2016-ra folytatjuk velük az együttműködést. Rengeteg fejlesztést házon belül folytatunk, de egy ilyen komoly partnerrel, mint az Ilmor, sokkal nagyobb tapasztalat és szakértelem áll rendelkezésünkre.”

„2015-ben különféle okok miatt még nem láttuk az együttműködés minden előnyét, de most már az irányításunk alá tartoznak, és tisztább irányvonalat tudtunk meghatározni 2016-ra és azon túlra.”

A Renault már egy ideje teszteli új motorját a próbapadon, így a gyártó teljes mértékben felkészülten érkezhet majd az első előszezoni tesztre februárban.

„Az első futamra szánt specifikációt meghatároztuk, és úgy tűnik, elég megbízható lesz, hiszen néhány ezer kilométert már teljesített a próbapadon. Természetesen vannak még tisztázandó részletek, de ez csak finomhangolás, és sokkal jobb formában leszünk most, mint egy évvel ezelőtt, ugyanezen időszakban.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!