Renault: Ocon továbbra is esélyes az ülésünkre - F1VILÁG.HU

Renault: Ocon továbbra is esélyes az ülésünkre

HIRDETÉS

Bár a Mercedes támogatásával a Manor színeiben már bemutatkozhatott a Forma-1-ben, Esteban Oconnak továbbra is jó esélyei vannak arra, hogy 2017-ben a Renault versenyzője legyen.


Bár a Mercedes támogatásával a Manor színeiben már bemutatkozhatott a Forma-1-ben, Esteban Oconnak továbbra is jó esélyei vannak arra, hogy 2017-ben a Renault versenyzője legyen.

Ezt Cyril Abiteboul, a Renault Sport F1 ügyvezetője árulta el a minap egy interjúban, aki hozzátette, bár a francia tehetség szerződésben áll a Mercedesszel, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a Renault-hoz szerződik.

„Szeretnénk világosan kinyilatkoztatni, hogy bár a Manornál versenyez, és a Mercedestől kölcsönben van a Renault-nál, nem veszítettük el az érdeklődésünket iránt” – mondta a szakember. „Ő az egyik esélyes az ülésünkre a néhány más versenyző mellett.”

„Nem szeretnék most különféle spekulációkat elindítani, de a dolgok teljesen nyitottak. Vannak olyan mérföldkövek, melyeket nem szeretnénk nyilvánosságra hozni, de meg fogjuk hozni a döntést, és amilyen hamar csak lehet, eláruljuk a terveinket mindenkinek.”

Abiteboul nem látja akadályát annak, hogy a Mercedes neveltjeként Ocon a Renault-nál versenyezzen a jövőben.

„A Renault és a Daimler között nem olyan nehéz ügy ez. A Daimler nyilván anyavállalata a Mercedesnek, és nagyon erős partnerek a közúti autók bizniszét tekintve. Úgyhogy ami azt illeti, nagyon pozitívan tekintenek arra, hogy megosztjuk az eszközeinket. És tulajdonképpen a versenyző is egy eszköz, habár nyilván nem a hagyományos értelemben vett formában.”

„Úgyhogy nincs ezzel gond. Egy másik csapattal már sokkal nehezebb dolgunk lenne. A Daimlerrel viszont nagyon is jó a kapcsolat. És minket csak a teljesítmény érdekel.”

A szakember mindazonáltal hozzátette, hosszú távon már nehezebb lenne tervezni egy olyan versenyzővel, aki egy más gyártóval áll közeli kapcsolatban.

„Bár baráti a kapcsolat a Renault és a Daimler között, egy bizonyos ponton át kell vennünk az irányítást saját sorsunk felett, és be kell fektetnünk saját versenyzőinkbe.”

Hirdetés

„Ez jövőre még nem lehetséges a körülmények miatt, de egy bizonyos ponton, 2018-ban vagy 2019-ben már Renault-versenyzők kellenek. És ez egyfajta intelem is a Renault Sport Academy számára, hogy felnevelje a Renault saját versenyzőit.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!