Renault: Spában még megússza a büntetést Vettel - F1VILÁG.HU

Renault: Spában még megússza a büntetést Vettel

HIRDETÉS

A Renault-nál azt mondják, Sebastian Vettelnek Belgiumban még nem kell rajtbüntetéssel számolnia motorproblémái miatt, a német ugyanis a Magyarországon használt erőforrással áll rajthoz Spában.


A Renault-nál azt mondják, Sebastian Vettelnek Belgiumban még nem kell rajtbüntetéssel számolnia motorproblémái miatt, a német ugyanis a Magyarországon használt erőforrással áll rajthoz Spában.

Vettel a pénteki edzésnap jelentős részét kénytelen volt kihagyni, autójában ugyanis a nyitótréningen meghibásodott a V6-os erőforrás.

A címvédő mindössze 11 kört tett meg pénteken, új erőforrásának gyújtása ezt követően mondta fel a szolgálatot.

Mivel Vettel már ötödik motorját használja idén, tisztában van azzal, előtt-utóbb büntetést kap.

A Renault pályaműveletekért felelős vezetője, Remi Taffin azonban úgy nyilatkozott, mivel a Red Bull versenyzője a hétvége további részében egy korábban használt motorral folytatja a munkát, még nem kell büntetéssel számolnia.

„Egy friss motort tettünk az autóba délelőtt, de aztán gondok voltak a gyújtással” – mondta a francia szakember.

„Alapvetően az egyik henger elszállt, a probléma pedig kihatott a gyújtásra. Sajnos egy régebbi motorral kell folytatnunk, de ez rendben van, hiszen a tartalékot Budapesten használtuk.”

Taffin elárulta, Vettel erőforrásában a kinetikus energia-visszanyerő rendszer is megsérült a túlmelegedés miatt.

„A gyújtás meghibásodása miatt megrepedt a kipufogó, szóval a karosszéria túlmelegedett. Elég sok alkatrészt és összetevőt kell megvizsgálnunk, hogy megbizonyosodjunk arról, az eszköz ismét működni fog. De ez a motor rendben kell, hogy legyen a következő versenyre.”

Hirdetés

A Renault szakembere mindazonáltal egyetért Vettellel abban, hogy a büntetés elkerülhetetlen lesz a bajnokság utolsó szakaszában.

„Elmondhatjuk, hogy a következő versenytől kezdve fennáll a büntetés lehetősége, de lehet egy kicsit taktikázni, szóval nehéz megmondani. De 99 százalék az esélye annak, hogy szükségünk lesz egy hatodik motorra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!