Annak ellenére, hogy egyetlen pontot sem szerzett, a Renault csapatfőnöke, Eric Boullier ódákat zengett Vitaly Petrov-ról, aki fantasztikusan teljesített a hétvégi Török Nagydíjon.
Az orosz újonc először jutott be az időmérő harmadik etapjába, és a versenyen is szinte végig tartani tudta az agresszíven támadó Fernando Alonsót, akivel az utolsó körökben összeütközött, és defektet kapott, ami miatt ki kellett állnia új gumikért, így bukta a pontszerzést.
„Nagyon meg voltunk vele elégedve az egész hétvégén” – mondta a szakember az Autosportnak. „Egyetlen hibát sem vétett, és végig erős volt a versenysebessége.”
„Éppen ezért is volt nagy csalódás, hogy nem tudott pontot szerezni, pedig már a futam vége felé jártunk, és önerőből haladt a pontszerző helyeken, mikor megtörtént az ütközés, ami valójában egy versenybaleset volt, egyik fél sem okolható érte.”
„Azonban Petrov egyértelműen javult ezen a hétvégén. Jól ismeri a pályát, és szereti is. Úgy gondolom, hogy a hétvégén mutatott teljesítménye mindenképpen növeli az önbizalmát, és magabiztosabbá teszi a jövőben.”
A következő versenyt Montrealban rendezik, mely pálya teljesen ismeretlen lesz Petrov számára, azonban Boullier úgy gondolja, hogy az orosz újonc meg fog birkózni a nehézségekkel, és Robert Kubica mellett állandó pontszerző lesz a szezon hátralévő részében.
„Kanadában egy kicsit gyengébb lehet, mert nem ismeri a pályát, de nem gondolom, hogy ez különösebb problémát jelentene majd számára a hétvégén” – folytatta.
„Kiváló volt a sebessége az edzéseken, az időmérőn, ahol először jutott be a Q3-ba, majd pedig a versenyen is remek tempót diktált. 54 körön keresztül közel tudott maradni Massához, és maga mögött tudta tartani Alonsót.”
„Sokat tanult ezen a versenyen, és szerintem képes lesz megismételni ezt” – tette hozzá Boullier.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(17 komment)@F1speedy: Fő hogy te hozod a nagy nullás átlagodat...ez a mi szerencsénk. :D
@Effegy: Most ezzel is megerositetted az alacsony szintedet...
ügyes srác. Az elején még bénázgatott, de mostanra teljesen belejött. egyértelműen fejlődik. jó pilóta, nem csodálom, ha elégedettek vele. Amúgy tényleg lehetne egy orosz gyári csapat, pénz meg van hozzá... bár, állítólag a "barátok és a család" támogatja a jó öreg Vitalij-t..... :)))) aztán persze kiderült, hogy az a Barát, az Orosz Föderáció államkincstára....
no de ide kell pénz, ez nem újdonság.
@UNICUMM: apád faszát nyomja le a torkodon hülye gyerek. :D
Amúgy tényleg jól ment!
@lajcsi: Azért pénz az mindenképp kell a pályafutás elindításához. Hamiltonék is óriási szegénységben éltek, és hatalmas nagy hiteleket vettek fel, hogy Lewis versenyezni tudjon. Aztán a McLarenes szerződés sokat segített.
Tényleg jó a srác, de szerintem csak azért kellett fizetni, mert orosz és arról nem nagyon jöttek még pilóták.De majd most ő rácáfol!
Ha meg az oroszok belelkesednek csinálnak neki egy gyári csapatot!Találjátok ki milyen autóból!:D:D
Csak Így tovább Petrov!Csak így tovább Renault!
Na azért a VB a Meki legyen!
Bizony jól vezet az újonc Ruskány :) nem olyan mint piké hogy a 2 évben meg tudom számolni 1 kezemen hányszor fejezett be egy versenyt
@K.G.: én is inkább így utólag olvasok vissza főleg ha már csapaton belül van a fiú.. :P
@keson: Nagyon szépen köszönöm az infót.
Az igaszág az ,hogy az alsóbb kategóriákat nem szoktam figyelemmel követni.
Hy !lényeg az h Petrov jó,de azért nem rossz renault, annyira nincs nagy különbség Kubica és ö közte
@K.G.: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vitalij_Alekszandrovics_Petrov
Lehet ennek a petrov gyereknek utána kéne nézni a versenyzői pályafutásának utoljára akkor olvastam róla mikorbekerült a gp2-be asszem 2008-ban valamelyik újságban megvan a 2008-as gp2-es rajtrács.
Azért ez a kobayashi se semmi bejut az első tízbe míg egy alonso a 12.
azért azt nefeltsük el hogy ő tavaly megnyerte itt a futamot a GP2ben ;) de énis remélem h mögötte lesznek a ferrarik :) azért azt ugy halkan megjegyzem, hogy ő nem 5-10 éves kora óta gokartozik mint nagyon sokan az f1ből, hanem 7 éve ült elösször forma autóba 8 éve még lada cupát nyert 100%os teljesítménnyel xD
Kínában is jó volt és itt törökországban is nagyon jól ment.
Nem hiszem,hogy a jövő nagy világbajnokáról lenne szó de tény, hogy nagyon ügyes és egy jó autóval akár még futamot is tudna nyerni.
Most már végre majdnem be tudott fejezni egy futamot egy olyan kocsival, amivel Kubica szinte rendre a dobogó közelébe ér. Lenyűgöző teljesítmény – egy pilótától, akinek azért van ilyen jó kocsija, mert jó sokat csenget!
Ez valóban mesés teljesítmény volt, Kanadában simán lenyomja a "zseni" alonsot.
Tényleg szép volt! Pedig én kezdtem azt hinni, hogy ő is olyan lesz mint tavaly Grosan, de nem:D