Rendőrségi tájékoztató a Magyar Nagydíj kapcsán

2013. július 25. és július 29. között kerül megrendezésre a Forma 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, amelynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre.


2013. július 25. és július 29. között kerül megrendezésre a Forma 1 Magyar Nagydíj a Hungaroringen, amelynek rendőri biztosítását a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hajtja végre.

A biztosításban az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőri erő vesz részt. A magyar rendőrök munkáját lengyel, szlovák és osztrák rendőrök is segítik majd. Az ő feladatuk elsősorban a külföldi vendégek problémáinak kezelésében való segítségnyújtás, tájékozódásuk könnyítése, okmányaik és járműveik ellenőrzése. A tapasztalat alapján a külföldről érkező látogatók örömmel fogadják saját nemzetük rendőreit és bizalommal fordulnak hozzájuk.

Az idei évben – ahogyan már 2012-ben is – több konzulátus képviselője is jelen lesz a Hungaroringen. A brit, német, finn és lengyel konzulok az EU tagállamai, valamint Svájc konzulátusi feladatait látják el a verseny ideje alatt. Segítik az állampolgárok ügyintézését, jelentősen könnyítik a külföldiekkel történő kommunikációt.

A sportrendezvényre nagy számban érkeznek hazai és külföldi látogatók egyaránt, mely a település és a környék forgalmát erősen terheli. Éppen ezért kérjük a mogyoródi lakosokat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el lakásukból, ha az feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel és toleranciával közlekedjenek.

A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben.

A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok.

A rendezvény ideje alatt a következő, főbb forgalmirend-változásokra számíthatnak:

– Szilasligeten, a József Attila úton egészen a 3-as számú főútig kétirányú forgalom lesz érvényben, de a délutáni órákban előfordulhat, hogy csak a versenypálya felől kifelé közlekedhetnek járműveikkel.

– Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton – amíg a forgalom engedi – szintén két irányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután pedig csak onnan kifelé haladhat a forgalom. (A versenypályára való gyors kijutást buszjáratok segítik!) A fenti utakra becsatlakozó utcákban forgalomszervezés nincs!

– A Kerek tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt egy irányba – csak a főbejárat felé -, délután pedig szintén egy irányba, a Kerek tó felé lehet majd közlekedni.

– Az M3-as autópálya 19.200 m/szelvényében lévő ideiglenes kihajtótól a Kerek tóhoz csak egy irányba, befelé lehet közlekedni. Vasárnap – a futamot követően – az autópálya felhajtó felé Budapest irányába és az ideiglenes kihajtón keresztül – M3 autópálya Gödöllő csomóponton keresztül – M31(díjmentesen használható) – közlekedhetnek Budapest felé.

– Az Autós Mozi camping és a Szilasligeti buszforduló között a forgalom mindvégig kétirányú lesz, viszont a Hungaroring főbejárata és a Szilasligeti buszforduló között, a főbejárat felé (7-es és 6-os kapu felé) egy irányba haladhatnak gépjárműveikkel délután 15.00 óráig, ezt követően pedig a főbejárat irányába lesz egyirányú a forgalom.

– A versenyt követően a Super Gold belső parkolóból a 7-es kapu és a Hungaroring főbejárata között egy irányban (főbejárat felé) közlekedhetnek, valamint a 6/A kapun keresztül Kerepes-Szilasligeten át a 3-as főút irányába.

– A Mogyoród HÉV átjárótól a versenypálya felé, a 2-es kapuig a délelőtti órákban, délután pedig kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom.

– A versenyt követően a 8-as és 7-es kapu közötti Gratis 1 parkolóból Csömörön keresztül haladhatnak a főváros irányába.

Vasárnap, a versenyt követően az előző évek gyakorlatától eltérően lezárásra kerül a Kerek tótól a Mogyoród, Templom tér irányába vezető útszakasz. Ebben az időszakban kizárólag a gyalogos forgalom haladhat a Templom tér, illetve a Dózsa György út irányába, ahonnan a menetrend szerinti buszjáratok indulnak vissza a fővárosba, valamint a mogyoródi HÉV állomáshoz.

A Kerek tótól a versenyt követően két irányba lehet közlekedni. Egyrészt az M3-as autópálya felé haladhatnak, valamint a víztorony irányba, Szilasliget felé.A víztoronynál Mogyoródra a bejutási lehetőség biztosított, a Pince sor-Somlói út útvonalon keresztül. Így a Mogyoród, Fóti útra juthatnak el az autósok.

A verseny napján a gödöllői vasútállomásról buszok szállítják a vonattal érkezőket a versenypálya közelébe, melyek Szilasliget buszfordulóig közlekednek. (Innen kb. 150 méterre található a 4-es kapu, ahol az érvényes jeggyel rendelkezők bejuthatnak a pálya területére.)

A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Javasoljuk, hogy gépkocsijukkal a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak meg, a bűncselekmények megelőzése céljából azokat minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

2013. július 25. és július 28. között (hétfő reggelig) a versenypálya közelében ideiglenes rendőrőrs működik, melynek elérhetőségeit a www.police.hu oldalon a későbbiekben tesszük közzé. Ugyanitt tájékozódhatnak majd az egyes konzulátusok képviselőinek elérhetőségeiről.

A versennyel, jegyvásárlással kapcsolatban további információk a www.forma1club.hu és a www.gptiketshop.com oldalakon érhetők el.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!