Rengeteg mérnök szeretne a Ferrarinál dolgozni - F1VILÁG.HU

Rengeteg mérnök szeretne a Ferrarinál dolgozni

HIRDETÉS

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali újságíróknak nyilatkozva Madonna di Campiglióban elmondta, alaposan utánajárnak annak, hogy a Red Bull Racing valóban túlköltekezett-e a 2010-es idény során, és amennyiben igen, a Csapatok Érdekvédelmi Szervezete megteszi a szükséges lépéseket.


A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali újságíróknak nyilatkozva Madonna di Campiglióban elmondta, alaposan utánajárnak annak, hogy a Red Bull Racing valóban túlköltekezett-e a 2010-es idény során, és amennyiben igen, a Csapatok Érdekvédelmi Szervezete megteszi a szükséges lépéseket.

Mint arról már lapunk is beszámolt, a FOTA tagjai már a tavalyi év előtt meghatároztak egy adott összeget az éves költségvetést illetően, melyről egy dokumentumot is aláírtak.

Noha a mezőny egyetlen tagja sem tett még hivatalosan panaszt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke, Max Mosley megszellőztette, hogy a tavaly mindkét világbajnoki címet begyűjtő Red Bull felmentést kért a szigorítások alól a szervezet legutóbbi ülésén, ami véleménye szerint csak azzal magyarázható, hogy az osztrák csapat túlköltekezett a szezon során.

Domenicali elmondta, egyelőre nem kíván komolyabban foglalkozni az üggyel, ám a FOTA mindenképp utánajár a történteknek.

„Nem szeretem véleményezni a riválisokat, így ez alkalommal sem fogom megtenni. Csak annyit erősíthetek meg, hogy mi tiszteletben tartottuk a FOTA által megszabott kereteket” – mondta a szakember a Ferrari év eleji médiarendezvényén.

„Úgy gondolom, hogy ez a megállapodás nagyon fontos eredménye a megfeszített munkának, különösen a nagyobb csapatok munkájának. Megvitatásra kerül a dolog a soron következő ülésen, és ha kiderül, hogy bármilyen módon megsértették a megállapodást, akkor a FOTA-nak joga van a beavatkozásra, még ha a sport szempontjából ennek nem is lesz hatása, mivel a megszabott költséghatár a csapatok privát megállapodása.”

Domenicali egyébként az új szezont megelőzően távozott a szervezet alelnöki posztjáról, ám úgy véli, jó irányba indultak el a közösen elvégzett munka során, és ezt mindenképpen folytatni kell a jövőben.

„Egyes területeken jelentős előrelépéseket tettünk és a FOTA-nak ezen az úton kell folytatnia a munkát. Vannak további területek, melyeken dolgozni kell. Ne felejtsük el azt sem, hogy lassan időszerű lesz megkezdeni a Concorde Egyezmény megúítási folyamatát, hiszen a jelenlegi megállapodás 2012 végéig érvényes.”

Újságírók természetesen rákérdeztek arra is, mit gondol a Red Bull tanácsadójának legutóbbi nyilatkozatáról: Helmut Marko nemrégiben arra panaszkodott, hogy a maranellói gárda pénzt és energiát nem sajnálva szerette volna megszerezni a bajnok csapat mérnökeit.

Hirdetés

Domenicali szerint azonban ez teljesen normális egy olyan sportban, mint a Forma-1.

„Először is szeretnék gratulálni a Red Bull csapatának ahhoz, hogy megnyerték mindkét világbajnoki címet” – mondta a csapatfőnök.

„Ami ezt a dolgot illeti: a mérnökök mindig meglehetősen kis körökben mozognak limitált számú csapatot érintve, így semmi furcsát nem látok abban, hogy Neil Martin csatlakozott hozzánk, különösen azok után, hogy rengeteg levelet kaptunk mérnököktől, akik szeretnének Maranellóban dolgozni.”

„Ez nagyon örömteli, hiszen azt jelenti, hogy még mindig nagy az érdeklődés és vágynak arra, hogy megtapasztalják, milyen érzés dolgozni a Ferrarinál.”

„A Red Bull csapatszellem? Nem ismerem, mivel egész pályafutásomat a vörösök kötelékében töltöttem. Amit elmondhatok a csapatszellemről az annyi, hogy nálunk is egyedi, kivételes és különleges. Nem csak én mondom ezt, hanem egy csomó ember, akik más csapattól jöttek hozzánk dolgozni, és olyanok is, akik új kihívások után kutatva távoztak tőlünk, legyen szó versenyzőkről, mérnökökről, vagy bárkiről, akik valamilyen munkát végeznek a Forma-1-ben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!