Megosztás:

Repülőgép-alkatrésznek nézték a McLaren új fejlesztését

A McLarent megvárakoztattáka reptéren.
A McLarent megvárakoztattáka reptéren. © McLaren

A McLaren ügyvezetője, Jonathan Neale elárulta, hogy órákig azt hitték, nem fogják tudni bevetni új fejlesztésű első szárnyukat a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, ugyanis a rakodómunkások repülőgép-alkatrésznek hitték az elemet, és a repülőn hagyták.

„Először Adrian Newey (Red Bull) alkatrészei jöttek ki, azonban a miénk nem volt sehol” – mondta a szakember.

„A srácaink kiváló munkát végeztek, és olyan jól becsomagolták az első vezetőszárnyat, hogy a személyzet azt gondolta, hogy az nem egy csomag, hanem a repülőgép tartozéka, így a gépen hagyták.”

„Órákat kellett várnunk arra, hogy végül megkapjuk a szállítmányt, már azt gondoltuk, hogy valahol elkeveredett, és be sem fogjuk tudni vetni a hétvégi versenyen, ami szerencsére nem így lett.”

A McLaren egy átdolgozott első szárnnyal érkezett Szingapúrba, amitől a vezetőség azt várta, hogy javítson az autó elejének leszorítóerején, amivel gondban voltak a legutóbbi nagy leszorítóerős pályán a Hungaroringen.

A versenyzők ugyan elégedettek voltak a szárnnyal, szerintük az javított az autó egyensúlyán, ami így vezethetőbb volt a technikásabb pályán, ám a vezetőség bízik abban, hogy még többet ki tudnak majd hozni az elemből, mert nagyobb előrelépésre számítottak.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(2 komment)
kroy91 képe

lol:D a pálya felett akarnak nyomulni?:D

NO.1. képe

lehet hogy ha nem újjal mennek jobbak de Alonso nyert és ez a lényeg