Ricciardo: A bajnoki címért akartam harcolni idén - F1VILÁG.HU

Ricciardo: A bajnoki címért akartam harcolni idén

HIRDETÉS

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo elárulta, nagyon csalódott az idei szezon eddigi alakulása miatt, elmondása szerint ugyanis annak reményében vágott neki a 2015-ös idénynek, hogy a bajnoki címért harcolhat.


A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo elárulta, nagyon csalódott az idei szezon eddigi alakulása miatt, elmondása szerint ugyanis annak reményében vágott neki a 2015-ös idénynek, hogy a bajnoki címért harcolhat.

Ricciardo tavaly a Mercedes dominanciája ellenére három futamot is meg tudott nyerni, idén azonban a korábban négy világbajnoki címet is begyűjtő istálló még inkább visszaesett a német csapattal szemben.

„Hogy őszinte legyek, nem volt könnyű” – mondta a Red Bull versenyzője.

„Optimistán vágtam neki az idei évnek a tavalyi szezont követően, készen álltam arra, hogy a bajnoki címért harcoljak. Mentálisan erre készültem fel. Még néhány futam után is úgy voltam vele, hogy ’jók leszünk, oda fogunk érni’. De a magyarországi futam előtt nem javult a helyzet, szóval muszáj volt alkalmazkodnom.”

„Ez nem azt jelenti, hogy változott bármi is a versenyzésemben, egyszerűen csak a hozzáállás. Meg kellett találni a motivációt, tudván, hogy csak a hatodik helyért harcolhatsz – szóval meg kellett bizonyosodni arról, hogy nem veszíted el a koncentráltságod.”

„Még mindig nagyon motivált vagyok, de amikor az ember futamgyőzelmekért harcol, sokkal könnyebb motiváltnak maradni.”

Ricciardo elismerte, voltak időszakok, amikor nagyon frusztrált volt a kiábrándító eredmények miatt.

„Nyilván volt néhány alkalom, amikor rettentő frusztrálttá váltam. Néha túlságosan is elragadnak az érzelmek, szóval vissza kell térnem az alapokhoz, hogy koncentrált maradjak. Ha az autó csak a hatodik helyre képes, meg kell bizonyosodnom arról, hogy legalább azt a hatodik helyet megszerzem.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!